A közvélemény a kormány oldalán áll a népszavazásnál

„A magyarok háromnegyede (74 százalék) úgy látja, szülői engedélyhez kell kötni a homoszexualitásról való oktatást az iskolákban és óvodákban – derül ki a Nézőpont Intézet Magyar Nemzet részére készített országos, reprezentatív kutatásából.
Nagy visszhangot váltott ki a napokban, hogy a kormány nem csak a Nemzeti Konzultáció keretein belül, hanem népszavazáson keresztül is megkérdezi az emberek véleményét a gyermekvédelmi törvényről. A Nézőpont Intézet legfrissebb felmérése alapján a túlnyomó többség a kérdésben a kormány álláspontjával ért egyet: 4-ből 3 magyar felnőtt állampolgár (74 százalék) szülői engedélyhez kötné, mit taníthatnak az iskolákban és az óvodákban a gyermekeknek a homoszexualitásról. Mindössze 5-ből 1 ember (20 százalék) véli úgy, hogy nem kell függenie a szülői engedélytől ennek, ahogy az a Nyugat-Európában zajló „érzékenyítési programok” keretében egyre inkább elterjed.
Komoly fejtörést okozhat a baloldalon a kormányzati népszavazás témája, mivel a kormánykritikus személyek többsége is a szülői engedélyek mellett foglalt állást (56 százalék), mindössze harmaduk áll az LMBTQ-szervezetek pártján. A kormánypárti tábor elsöprő támogatása mellett (86 százalék) az ismeretlen preferenciájúak kétharmada is támogatja a kormányzati álláspontot, miszerint a szülő dönthessen arról, hogy a gyermekének mit tanítanak a homoszexualitásról a közintézményekben. Demográfiai csoportok szerint minimális eltérések tapasztalhatóak, a fiatalok kétharmada, az idősebbek négyötöde osztja a kormánypártok álláspontját, míg Budapesten 10-ből 7, vidéken 4-ből 3 ember vélekedik úgy, hogy a szülő dönthessen a kérdésben.
Módszertan
A Nézőpont Intézet legfrissebb közvélemény-kutatása 2021. július 19. és 21. között 1000 fő telefonos megkérdezésével készült. A minta minden kutatás esetében reprezentatív a 18 évesnél idősebb lakosságra nem, kor, régió, településtípus és iskolai végzettség szerint. 1000 fős mintanagyság és 95 százalékos megbízhatósági szint esetén a mintavételi hiba 3,16 százalék.”
Forrás: nezopont.hu