Európa sokszínűségének alapja a nemzeti identitás

„Európa sokszínűségének nélkülözhetetlen alapja a nemzeti identitás, mert ha az nem létezik, akkor maga a nemzet is megszűnik – jelentette ki Kövér László az Országgyűlés elnöke kedden Strasbourgban, az Európa Tanács (ET) Nemzeti kisebbségek identitása a sokszínű társadalmakban című, magas szintű konferenciáján. […]
Mi, magyarok, és az európai emberek elsöprő többsége nem posztkeresztény és posztnemzeti birodalmi jövőt akar magának és utódainak, hanem hagyományaikra és kultúrájukra támaszkodó nemzetek szuverén államainak együttműködése révén megerősödő Európában szeretne élni – hangsúlyozta.
Kövér László elmondta: a több millió külhoni magyart képviselő Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fóruma 2020 májusában fogadta el azt a határozatát, amely kezdeményezi a nemzeti önazonossághoz való jog egyetemes emberi jogként történő elismertetését.
A mi javaslatunk szerint a nemzeti önazonossághoz való jog azt jelenti, hogy mindenkinek jogában áll akadálytalanul átvenni az elődei anyanyelvét, nemzeti kultúráját és szülőföldjének otthonosságát, és jogában áll mindezt akadálytalanul továbbadni az utódainak – jelentette ki. Hozzátette: számunkra, a szülőföld otthonosságának fogalma azt jelenti, hogy senkit nem lehet a szülőföldjéről elűzni, kitelepíteni, senkinek a szülőföldje nem válhat alattomos vagy erőszakos betelepítések célpontjává, senkit nem lehet elidegeníteni a szülőföldjétől. Álláspontunk szerint nem a migráció emberi jog, hanem a szülőföldhöz való jognak kell azzá válnia.
Kövér László az MTI-nek adott nyilatkozatában elmondta: Magyarország uniós csatlakozása reményt adott a kisebbségek jogainak védelmére, azonban az EU nem foglalkozik ezzel a témával. Mint fogalmazott: tagállami szinten léteztek jó gyakorlatok, azokban az időkben, amikor még fontos volt a nemzeti önazonossághoz való jog, manapság azonban ez a kérdés visszaszorulóban van, bizonyos erőcsoportok meg akarják semmisíteni a nemzeti önazonosságot.”
Forrás: MTI / gondola.hu
Fotó: MTI / Európa Tanács