Bóka János: a magyar uniós elnökség többszörös válsághelyzetben dolgozott

Az Európai Unió Tanácsa 2024. második félévi magyar elnökségét összegezte kedden Bóka János európai uniós ügyekért felelős miniszter és Kovács Zoltán, a magyar elnökség operatív feladatainak előkészítéséért és lebonyolításáért felelős kormánybiztos.

Bóka János szerint az uniós magyar elnökség többszörös válsághelyzetben, egy átmeneti intézményi időszakban, komoly politikai ellenszélben és a lojális együttműködéssel össze nem egyeztethető intézményi obstrukció mellett dolgozott, ennek ellenére – vagy talán éppen ezért – sikerült történelmi döntéseket tető alá hoznia. Az európai uniós ügyekért felelős miniszter a magyar elnökség alatt elfogadott döntések közül kiemelte a Budapesti nyilatkozatot, amely az EU versenyképességének erősítését határozta meg célként.

A másik történelmi jelentőségű döntésként Románia és Bulgária január 1-jétől kezdődő, teljes jogú schengeni tagságát jelölte meg.

A rendezvények sorából kiemelte, hogy november 7-8-án „iker csúcstalálkozót” szerveztek Budapesten: itt tartották az Európai Politikai Közösség csúcstalálkozóját, majd az Európai Tanács informális ülését is.

Összegzése szerint a magyar elnökség sohasem lépett ki a tisztességes közvetítő szerepéből, ennek ellenére Magyarország erősen politikai elnökséget vitt, amelynek alapja karakteres uniós politika és vízió. Mindez megjelenítette nem csak a változás igényét, de a változás lehetőségét is, valódi európai alternatívát kínálva – közölte Bóka János.

A teljes cikk a linkre kattintva olvasható:
https://infostart.hu/belfold/2025/01/14/boka-janos-a-magyar-unios-elnokseg-tobbszoros-valsaghelyzetben-dolgozott

Forrás: infostart.hu
Fotó: MTI/Purger Tamás