Kedvezően változott a tanítási órán a figyelem, a szünetekben a gyerekek többet beszélgetnek, játszanak – közölte az iskolai mobiltiltással kapcsolatban Rétvári Bence államtitkár. A szülők többsége egyértelműen a korlátozott használat mellett áll, amit az is bizonyít, hogy egy esetet leszámítva nem volt érdemi tiltakozás a tavaly szeptembertől hatályos korlátozással kapcsolatban.
„Az elmúlt fél év alatt érkezett visszajelzések alapján a szülők többsége egyértelműen a korlátozott használat mellett áll, pozitívan változott a tanítási órán a figyelem, óraközi szünetekben a gyermekek többet beszélgetnek, játszanak, mozognak, tehát mindezek alapján elmondható, hogy a jogalkotó célja a gyakorlati életben is megvalósul” – válaszolta Rétvári Bence, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára Novák Előd parlamenti írásbeli kérdésére a tavaly szeptember 1-je óta hatályos, a mobiltelefonok használatának iskolai korlátozását előíró kormányrendelettel kapcsolatban. Az általános tapasztalatokon túl a Mi Hazánk képviselője kérdésében – az iskola vagy a fenntartó megnevezése nélkül – azt írta, hogy „egy neves gimnáziumban”, ahová matekversenyre vitte a lányát tanítási időben, a folyosón a diákok 90 százaléka „gátlástalanul mobilozik”, sőt a portás szerint „még iránymutatás sincs a telefonok leadására sehol az intézményben, tehát soha senki nem adja le ott”. Az államtitkár ugyanakkor hangsúlyozta:azzal kapcsolatban, hogy az intézmények ne tartanák be a jogszabályban foglaltakat, „a sajtóból is ismert eseten túl jelzés nem érkezett”.
A teljes cikk a linkre kattintva olvasható:
https://demokrata.hu/magyarorszag/bevalt-a-mobiltiltas-tobbet-beszelgetnek-jatszanak-a-gyerekek-952958/
Fotó: demokrata.hu