A miniszterelnök évértékelőjében már elhangzott bejelentéseket részletezte Gulyás Gergely

Az Orbán Viktor évértékelőjében már elhangzott bejelentéseket részletezte Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a kormányinfón csütörtökön.

Vitályos Eszter kormányszóvivő a kormányinfón felhívta a figyelmet, hogy megkezdődött a politikai tavaszi évad, Orbán Viktor évértékelőt tartott, és a parlament is összeült.

Gulyás Gergely miniszter hangsúlyozta, hogy a miniszterelnök évértékelő beszéde kellő számú feladatot adott a kormánynak. Úgy fogalmazott, hogy az idei év az áttörésé lehet, ennek érdekében pedig végre tudják hajtani Európa legnagyobb adócsökkentési programját. Ennek részleteit a kormány tegnap megtárgyalta.

A miniszter emlékeztetett, hogy a családi adókedvezmény megduplázásáról már korábban döntöttek, két lépésben. 30 éves korig az édesanyáknak már korábban adómentessége volt, továbbá a 25 év alatti fiatalok szintén szja-mentesek.

A családok megerősítését szolgálja, hogy október elsejétől a háromgyermekes anyáknak nem kell többé szja-t fizetni. Ez körülbelül 250 ezer édesanyát érint. Ugyancsak adómentességet kapnak a kétgyermekes édesanyák, amely több lépcsőben valósul meg, teljes mértékben négy év alatt vezetik be. Első lépésként 2026-tól a 40 év alatti kétgyermekes édesanyák válnak szja-mentessé, ez 120 ezer édesanyát érint, majd 2027-től a 40-50 év közöttiek lesznek szja-mentesek, ez körülbelül 210-220 ezer, utána az 50-60 közöttiek, körülbelül 230 ezer kétgyermekes édesanyára vonatkozik, 2029-től pedig a 60 feletti kétgyermekes édesanyáknak vezetik be az szja-mentességet, ami 110 ezer embert érint.

A gyed és a gyes is szja-mentes lesz 2025 nyarától.

A teljes cikk a linkre kattintva olvasható:
https://www.magyarhirlap.hu/belfold/20250227-kozeppontban-a-csaladok

Forrás: magyarhirlap.hu
Fotó: MH/Balogh Dávid