Az Otthon Start kombinálható más államilag támogatott hitellel is

A szeptemberben induló Otthon Start Program hiteleit lehet kombinálni más államilag támogatott hitellel is, így a program még kedvezőbb – hangsúlyozta Panyi Miklós, a Miniszterelnökség parlamenti és stratégiai államtitkára a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában.

Elmondta: az Otthon Start Programban fix 3 százalékos kamatra lehet majd kölcsönt felvenni első lakás vásárlására. Hozzátette: ez a piacon elérhető kölcsönök kamatánál mintegy 4-5 százalékkal alacsonyabb, ez pedig jelentős hatással van a havi törlesztőrészletekre. Számításaik szerint egy 25 millió forintos hitel igénylése esetén, 25 éves futamidővel számolva az Otthon Start kölcsön havi törlesztője körülbelül 120 ezer forint lesz, míg egy piaci kamatozású hiteleknél 185-190 ezer forint. Ez havonta mintegy 70 ezer forint, éves szinten csaknem egymillió forint megtakarítás – mondta.

A program indulása szerinte „új időszámítás lesz Magyarországon”, hiszen minden korábbi állami támogatási programnál szélesebb társadalmi csoport számára nyitja meg az otthonszerzés lehetőségét.

A program szándéka szerint elsősorban a fiataloknak szól, de a kormány döntése értelmében mindenki számára elérhető, aki nem rendelkezik saját otthonnal, saját ingatlannal. Komoly lehetőség az önálló életkezdéshez, hogy a családi házból, az albérletből elköltözhessenek a fiatalok – hangsúlyozta az államtitkár.

Panyi Miklós hozzátette: a programban nincsen sem házassági, sem gyermekvállalási kritérium, viszont elérhető a házaspárok, családosok és a családalapítást tervezők számára is. Kombinálható a Csok Plusszal, így a családok az Otthon Start 50 millió forintján túl a Csok Plusz 50 millió forintos keretét is igénybe vehetik. Ez azért fontos, mert a házaspárok, a családot tervezők inkább nagyobb otthonban, illetve házban gondolkodnak – tette hozzá.

A teljes cikk a linkre kattintva olvasható:
https://www.magyarhirlap.hu/belfold/20250713-az-otthon-start-kombinalhato-mas-allamilag-tamogatott-hitellel-is

Forrás: magyarhirlap.hu
Fotó: Facebook/Panyi Miklós