
„Ma a jelölteket mutatjuk be, aztán február 20-ig a Fidesz–KDNP listáját és listavezetőjét. Én húsz év miniszterelnökség után is készen állok a feladatra. Megint a legjobb korban vagyok, sőt, az amerikai elnök idén tölti be a 80-at, az oroszok elnöke a 74-et, a kínaiaké a 73-at, a törököké a 72-t. Zöldfülűnek érzem magam, ide nekem az oroszlánt is.”
A kormányfő leszögezte, győztes csapaton ne változtass, ez tövig koptatott okosság, de aki kigondolta, tudhatta-e, amit ők tudnak, látott-e olyat, amit ők látnak, látott-e zsinórban négyszer kétharmaddal megnyerni parlamenti választást, húsz éven át megnyerni minden önkormányzati választást, uniós csatlakozásunk óta diadalmaskodni valamennyi EP-választáson. Nem láthatott ilyet, mert erre csak a Fidesz volt képes.
„65 régi és 41 új jelölttel kezdjük meg a választási hadjáratot” – jelentette be Orbán Viktor, elárulva, abban hisz, hogy az eklézsiát mindig meg kell reformálni, mert a Fidesznél csak a Fidesz a jobb. Jelöltjeik higgadt, magabiztos, tapasztalt emberek, akikre Magyarországnak szüksége van, hogy békében és biztonságban élhessen. A kormányfő köszönetet mondott a korábban győztes, de most nem induló politikusoknak. Orbán Viktor leszögezte, a nemzedékváltás is szervezetten történik.
A miniszterelnök szerint azért fontos a bajtársiasság egy politikai pártban, mert csak az a politikai erő tud nemzeti egységet teremteni, amely saját magán belül is képes erre.
A teljes cikk a linkre kattintva olvasható:
https://index.hu/belfold/2026/01/10/fidesz-kongresszus-orban-viktor-orszaggyulesi-valasztasok-jeloltek-valasztas2026/
Fotó: Papajcsik Péter / Index
