Azt tudjuk, hogy Cseh Tamás kedvenc városa volt, mint ahogyan Kosztolányi Esti Kornélja is „általában gyönyörűnek” látta. Ady Endrét egyszerre vonzotta és taszította, míg Krúdy Gyula itt élte át a flörtök, titkos randevúk és a színházi kulisszák mögötti szerelmeket. De vajon hogyan ábrázolták festőink a folyamatosan változó Budapestet? Ezt mutatja be a Budapest a festők szemével című most megjelent reprezentatív kötet és hozzá kapcsolódva a Kieselbach Galéria 2026. július 10-ig látogatható kiállítása.

Amikor Jókai Mór az 1840-es években Pestre költözött, azt még csak egyetlen híd kötötte össze Budával, és a két város összlakossága a százezret sem érte el, a nagy mesemondó ennek ellenére ámulattal figyelte a benne zajló mozgalmas életet. Miközben persze látta a koszos, poros, rendezetlen utcákat, mégis optimizmussal tekintett a jövőbe: „Pest olyan derült arczú város különben. […] Olyan »otthon«-nak szánt város az egész.” Jókaihoz hasonló lelkesedéssel beszélt róla Petőfi is, aki az alföldi falvak szerelmeseként korántsem rideg metropoliszként, hanem a szabadság és a politikai forradalom központjaként tekintett a nagyvárosra.

Mindeközben a reformkori, éppen kiépülőben lévő Pest a maga klasszicista épületeivel túlságosan modernnek, éppen ezért inkább érdektelen témának tűnt a hazai festőművészek számára. Velük ellentétben azonban a külföldi, elsősorban osztrák művészek mégiscsak felfigyeltek lenyűgöző fekvésére, a várost körülvevő környezet, a szőlődombok és az erdő borította hegyek, leginkább pedig a Duna látványára. 1843-ban aztán egy igazi veduta-, azaz városképfestő érkezett a magyar fővárosba, Rudolf von Alt személyében, aki rövid időn belül két, akvarellel színezett rajzsorozatot készített mások mellett olyan épületekről, mint a régi Nemzeti Színház vagy a régi pesti Vigadó.

A teljes cikk a linkre kattintva olvasható:
https://demokrata.hu/kultura/a-fovaros-es-festoi-1195573/