A megyeri nemzeti nagytábor száz esztendeje azt jelezte, hogy a magyar cserkész mozgalom felnőtt korába lépett. 8000 cserkész – sok magyar csapat az ország minden sarkából és számos vendég csapat Európa minden szegletéből – verte fel egymás mellett a sátrát és vonta fel a zászlaját. Legendás tábor volt, amely egy nemzedék számára jelentette az utat, amin járni lehet, amin járni kell és amin járni érdemes.

Megyer évszázados öröksége nem ment feledésbe. A jubileumi évben – ha nem is az időközben beépült káposztásmegyeri dombokon, de – a Veszprém vármegyei Megyeren idén is felvonták a zászlót és felverték a sátrakat. Az erdő és a mező találkozásánál Isten közelségében, az ökumené szellemében, a nagy nyári kaland varázslatában két és félszáz cserkész táborozott együtt 10 napig.

Mi történt ott? Ami szokott cserkészéknél. A maguk építette asztalon ették meg, amit megfőztek, és aludtak a maguk készítette fekhelyen. Láttak addig sosem látott vadakat, rovarokat és növényeket, nézték az „egymillió csillagos hotel” éjszakai panorámáját, meg a tábori napfelkeltét. Bejárva a rengeteget megtalálták az utat nappal is és éjjel is. Nem csak azt, amely egy várromhoz vagy egy forráshoz viszi a túrázót, hanem azt is, ami egymáshoz vezeti őket.

Megyer idén is megmutatta, hogy ez az út a 21. század digitális világában is járható – csak alkalmas vezetőkre, emberséges emberekre van szükség, akik kísérik az utat keresőket. Ők azok, akik egy év munkájának megkoronázásaként létrehozzák a tábort. Cserkészeiknek ajándékozzák az idejüket és kitartanak egymás mellett jóban-rosszban. Értik és élik Sík Sándor Megyeri hitvallás 1949-ben című versében megfogalmazott gondolatát:

„A mindenségben nincsen munka más:
Az Isten nagy Kalandja egyedül
És ezen belül az én csepp kalandom.”

Köszönet nekik. Ők is a magyarság jövőjéért dolgoznak.

Forrás: demokrata.hu
Fotó: Demokrata/Vermes Tibor