Orbán Viktor meghirdette a gazdasági semlegesség alapelveit

Orbán Viktor miniszterelnök a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen mutatta be a nagy tervét. A kormányfő kifejtette a gazdasági semlegesség elveit, tartalmát, és a kihívásokról is beszélt.

Orbán Viktor azzal kezdte beszédét, hogy az ukrán-orosz háború miatt a magyar uniós elnökség kezdetén békemisszióval próbálkoztak, utána árvízi védekezés következett, az uniós elnökségük céljáról néhány diplomáciai híradáson kívül más nem is tudósított, „márpedig komoly dologról van szó, szokatlanul nehéz időszakban vette át Magyarország az unió soros elnökségét”.

A kormányfő szerint a versenyképességről és a gazdasági semlegességről sokat fogunk hallani, ebben a beszédben is ezekről fog beszélni. A versenyképesség egyszerűbb kérdés, a gazdasági semlegesség már sokkal nehezebb feladat, „furcsa jelzős szerkezet, a semlegesség szót ismerjük, néha a politikában is használjuk, de először Ausztria, Svájc jut eszünkbe, nem gazdasági, hanem politikai összefüggésben”. A miniszterelnök a beszédében arra tesz kísérletet, hogy bevezesse a gazdasági semlegesség kifejezést a magyar közbeszédbe.

Orbán Viktor elárulta, beszéde előtt felütötte a ChatGPT-t, arra utasítva, hogy írjon egy beszédet, harcos, elszánt stílusban a gazdasági semlegességről.

„Jó kis beszéd ez, az első bekezdését felolvasom: a világ minden sarkából összecsapások zaja hallatszik, gazdasági hatalmak feszülnek egymásnak, ahogy az erőforrásokért vívják a jövő harcát, de mi magyarok nem sodródhatunk vakon ebben a vihart kavaró folyamatban, nemzetünk sorsa a kezünkben van és itt az ideje hogy kijelentsük, Magyarország a gazdasági semlegesség zászlaját emeli a magasba. 4-est adtam rá, a beszédírók és az újságírók munkája veszélyben van” – fejtette ki Orbán Viktor, leszögezve, hogy ennél mélyebbre kell ásniuk.

Forrás: index.hu
Fotó: Koszticsák Szilárd / MTI