Az olimpiák történetének legsikeresebb nemzetévé váltak a magyarok

Tokió 2020:20! Az olimpiák történetének legsikeresebb nemzetévé vált hazánk Tokióban!
„Mindenki 100%-osan teljesített, becsülettel helyt állt. Emelt fővel jöhetett haza az olimpiai csapat.” Ezeket a szavakat Kulcsár Krisztián, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke mondta szerdán a sajtó képviselőinek. A tokiói olimpia értékelése természetesen a közeljövő feladata, ám a küldöttség vezetői gyorsmérleget készítettek a vasárnap véget ért olimpiáról.
A MOB három elvárással élt a játékok előtt a sportági szövetségekkel szemben. Az egyik a teljes sportolói létszámmal volt kapcsolatos, a másik a versenyzők sportágak szerinti eloszlásával, a harmadik pedig természetesen az eredményességgel. A küldöttség ezeket nemcsak teljesítette, hanem túl is szárnyalta. Persze voltak kevésbé sikeres sportágak is, azokban majd az ott ténykedőknek kell törekedni a változtatásokra, de most még olyan jó sokadszor is a sikerekre emlékezni! A MOB elnöke, Kulcsár Krisztián a következőket mondta az előzetesen megfogalmazott célok teljesítéséről:
„ A csapat létszámát illetően az elvárásokat sikerült túlteljesíteni, hiszen 175 sportolónk szerepelt az olimpián, több, mint Rióban és Londonban. Külön öröm, hogy három klasszikus csapatsportban is láthattuk legjobbjainkat. Tokióban 23 sportág 27 szakágában voltunk jelen, ez is több a két ezt megelőző olimpia számaitól. Az aranyak tekintetében kerültük az előrejelzéseket, inkább azt a célt fogalmaztuk meg, hogy 13 érem lenne az elvárás. Szerencsére ettől több lett. Éremesélyeseink nagy százaléka éremmel is jött haza. A 20 érem nagyon szép eredmény.”
Ennek köszönhetően született meg az új magyar szlogenje a 2021-ben rendezett, de hivatalosan a tavalyi dátumot viselő olimpiának. Tokió 2020: 20
Az elnök még elmondta, hogy az előzetes reményeket túlteljesítette a tekvando, a karate, a mountainbike, a triatlon és tulajdonképpen a vitorlázás is. Hiányérzetünk ökölvívásban, atlétikában és tornában lehet.”
Forrás: mandiner.hu
Fotó: Mátrai Dávid