Azbej Tristan: Kiállunk az üldözött keresztényekért

„A magyaroknak fontos a szolidaritás vállalása, nem öncélú munkát végzünk, kiállunk a világban üldözött és sérülékeny helyzetben lévő keresztény testvérekért – hangsúlyozta a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) üldözött keresztényeket segítő programokért felelős államtitkára szerdán Budapesten, az üldözött keresztényekért való szolidaritás nemzetközi napján (Red Wednesday) rendezett konferencián.

Magyarország nemzetközi segítségnyújtási programja, a Hungary Helps Program segítséget nyújt a világban szenvedőknek, magukra hagyatott embereknek és kiemelten igyekszik megóvni az üldözött keresztények életét, miközben segíti megőrizni közösségüket – hangsúlyozta Azbej Tristan államtitkár.

„Ma minden hetedik keresztényt valamiféle üldöztetés ér a világban, 360 millió keresztény van abban az helyzetben, hogy hite miatt kisebb vagy nagyobb üldöztetésnek, kirekesztésnek vagy diszkriminációnak van kitéve” – hívta fel a figyelmet az államtitkár, hozzátéve: a magyar misszió középpontjában áll felhívni erre a magyar és nemzetközi közvélemény figyelmét.

A KIM államtitkársága által szervezett Békeépítés Kulturális Örökségvédelem – Keresztény Közösségek című nemzetközi konferencián szó lesz a kulturális örökség védelméről, a keresztény közösségek helyzetéről és a békeépítés fontosságáról, aktualitásáról.”

Forrás: magyarhirlap.hu
Fotó: MH-archív/Hegedüs Róbert