Csák János: Az új kulturális szabályozás egyszerű, átlátható és egységes keretet fog teremteni


„Az új kulturális szabályozás, amely a tervek szerint jövő nyáron kerül majd a parlament elé, egyszerű, átlátható és egységes keretet fog teremteni minden művészeti ág számára – mondta Csák János kulturális és innovációs miniszter hétfőn az Országgyűlés Kulturális Bizottságában.

Csák János a bizottság előtt mondott éves meghallgatásán felidézte, hogy amikor 2022-ben átvette a kulturális tárca vezetését, az aránytalanságok jelentősek voltak: kétharmad volt a fővárosra és egyharmad a vidékre jutó finanszírozás. Ezt kezdték el „kis lépesekkel” átalakítani, amit a különböző művészeti ágak képviselőivel konzultálva folytatni fognak.

„Ahogy tavaly kijelentettem, továbbra is fenntartom, hogy én sem képzési helyeket, sem intézményeket nem fogok megszüntetni, viszont megmérem mindet” – hangsúlyozta Csák János a bizottság előtt, hozzátéve, hogy a kulturális statisztikai rendszer átalakításának köszönhetően ma már pontos méréseik vannak az intézmények működéséről.

Csák János kiemelte, azt szeretnék, hogy „teljesen egyszerű, átlátható és egységes legyen az irányítás”. Ezt fogja szolgálni az új kulturális szabályozás is.”

Forrás: magyarhirlap.hu / MTI
Fotó: Csák János Facebook oldala