Lázár János: Munkaalapú társadalom, családalapú társadalom, egy olyan ország, amely távol tartja magát mások konfliktusától

A kormány felújítja a Gubacsi híd vasúti részét és valamennyi HÉV-vonalat, amelyekre 54 új szerelvényt is beszerez. Ezt a keddi, csepeli Lázárinfón jelentette be az építési és közlekedési miniszter.
Lázár János építési és közlekedési miniszter a csepeli Lázárinfón már a bevezetőjében világossá tette az Orbán-kormány politikájának alapjait. „Munkaalapú társadalom, családalapú társadalom, egy olyan ország, amely távol tartja magát mások konfliktusától. Ezt jelenti a fejünkben a biztonság” – fogalmazott a politikus.

A tárcavezető meggyőződése, hogy azokkal a problémákkal együtt is, amit időnként joggal vagy jogalap nélkül kérnek számon a kormányon, alkalmasabbak és méltóbbak a köz képviseletére, mint a velük szemben állók. „Emellett szól a tapasztalat. Ennek az oldalnak Orbán Viktor a legerősebb fegyvere, mert Orbán Viktor mindig a magyarok érdekét képviseli, azokét is, akik utálják” – mondta.

A kormány 38 milliárd forintból fel fogja újítani a Gubacsi vasúti hidat, az átkelő többi részének rekonstrukciója a főváros feladata – közölte Lázár János, aki némi pontosítással megismételte a HÉV-felújításokkal kapcsolatban egy éve tett ígéreteit.

„Hoztunk egy stratégiai döntést, hogy a HÉV-vonalakat föl fogjuk újítani. Ezt három részre osztottuk. Az első részben a Szentendre–budapesti HÉV megújítását indítjuk el” – mondta a politikus, megjegyezve: ennek a tendereztetése zajlik, „a vasúti pálya 185 milliárd forintba kerül és kell rá 18 új jármű”.

„A vasúti pálya megépítésével kapcsolatos tender folyamatban van, elindul a műszaki munka, ez egy nagy beruházás lesz, három évig tart. A HÉV-hez nagy társadalmi érdek fűződik, hiszen Budapestre emberek százezrei jönnek be dolgozni, tanulni, gyógyulni, ezért a mobilitást biztosítani kell. Ezért megvalósul először ez a felújítás, és utána jön a H7-es, magyarul a csepeli HÉV és a soroksári, és végül jön a gödöllői és a csömöri” – ismertette.

A teljes cikk a linkre kattintva olvasható:
https://infostart.hu/belfold/2026/01/20/lazar-janos-emellett-szol-a-tapasztalat

Forrás: infostart.hu
Fotó: Lázár János/Facebook