Orbán Viktor: Vállalom, hogy ilyen felfordult világban is megőrizzük Magyarországot a biztonság és a nyugalom szigetének

Csak a Fidesz és a KDNP tudja megadni Magyarországnak azt a biztonságot, amire most szükség van. Az április 12-i választás után nem „izgágákra”, hanem higgadt, nyugodt és magabiztos vezetőkre van szükség, a választás tétje ugyanis az, hogy Orbán Viktor és a Fidesz–KDNP, vagy a Kijev és Brüsszel által irányított Tisza Párt és Magyar Péter alakít-e kormányt – jelentette ki a miniszterelnök az 1848-49-es ünnepi megemlékezésen mondott beszédében a budapesti Kossuth Lajos téren.

Az esemény házigazdája, Rákay Philip köszöntötte a Kossuth téren megjelent ünneplőket, külön kitérve az Erdélyből, a Felvidékről és Kárpátaljáról a fővárosba érkezett magyar honfitársainkra. Köszöntötte a március 15-i nemzeti ünnepen a magyar fővárosba érkezett lengyel barátainkat is. A Nemzeti dal Tolcsvay László-féle feldolgozásának előadását követően előbb Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, majd Lázár János építési és közlekedési miniszter beszéde következett.

Orbán Viktor azzal kezdte beszédét, hogy egy magyarnak nem kell megmagyarázni, mi a szabadság. Beleszagolunk a levegőbe, és máris érezzük az összefogás nemesítő erejét. A sokaság azonban önmagában nem elég, szabadság csak összefogással születhet szárba. Gyűlöletből soha nem lesz szabadság, ezért mi sohasem fogjuk megengedni, hogy Magyarországot gyűlölet és düh kormányozza – jelentette ki a kormányfő.

Nem hagyjuk, hogy a magyarok 12 pontjából brüsszeli 12 pontot csináljanak a budapesti labancok” – szögezte le Orbán Viktor.

Ma Brüsszel is magyar embernek öltözött, az ő 12 pontjuk azonban a szolgaság 12 pontja. Arról szól, mit kívánnak a brüsszeliek. Mi, márciusiak sohasem törődünk bele, hogy a magyarok 12 pontjából brüsszeli 12 pontot csináljanak a budapesti labancok.

A teljes cikk a linkre kattintva olvasható:
https://www.origo.hu/belpol/2026/03/orban-viktor-unnepi-beszede-bekemenet-marcius15-elo-origo

Forrás: origo.hu
Fotó: Miniszterelnöki Kabinetiroda/Balogh Zoltán ; Polyák Attila