
Önök megmutatták, mire képesek a magyar fiatalok – jelentette ki a Szakma Sztár Fesztiválon Orbán Viktor miniszterelnök. Emlékeztetett, kiválóan teljesített a magyar mérnök-informatikus, fodrász és a virágkötő is, ami jelzi, hogy a magyar fiatalok széles skálán is megállják a helyüket. Jól tettük, amikor együttműködést kötöttünk a kamarával. Az OECD statisztikái szerint is kimagasló, amit elértek, elkértünk – mondta.
A világban egyre nehezebb energiához jutni, különsen ilyen háborús időkben. Meg kell oldanunk, hogy hozzájussunk a szükségleteinkhez, s ez komoly – közös – munkát igényel. Bizonnyal azt is hallották, hogy háború dúl a Közel-Keleten, s újabb migránstömegek indultak Európa felé – mondta a hallgatóságnak a miniszterelnök.
A jövő önökön múlik – mondta a közönséghez fordulva. A leépülő ipar elhagyja a kontinenst, s ne nekünk is döntenünk kell, hogy háború, vagy béke, sima vagy hadigazdaság között választunk – húzta alá a kormányfő. Egyben azt javasolta, a fiatalság és a kormány kössön szövetséget – hiszen ha önök sikeresek lesznek, akkor mindannyian azok leszünk.
Kérem, hogy építsenek s ne romboljanak – mi pedig azon leszünk, hogy meggátoljuk, hogy az önök munkájának gyümölcseit elégessék bármelyik háború frontvonalában – tette hozzá Orbán Viktor.
Forrás: magyarhirlap.hu
Fotó: Facebook/Orbán Viktor
