Kedden kezdődik a 32. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor

„A béke ideje” mottóval kedden kezdődik az erdélyi Tusnádfürdőn a 32. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor – Tusványos – vasárnap hajnalig tartó rendezvénysorozata a magyarországi Kisebbségekért – Pro Minoritate Alapítvány és az erdélyi Magyar Ifjúsági Tanács (MIT) szervezésében.

A 69 partnerszervezet harminc rendezényhelyszínen több mint ötszáz programra várja az érdeklődőket az Olt folyó partján található kempingbe és a sportpályára. Az időszerű közéleti, politikai témákat körüljáró kerekasztal- és pódiumbeszélgetéseket három témakörbe csoportosították a szervezők: a háború és következményei, a gazdasági helyzet, kiemelt figyelmet fordítva az energiabiztonságra, és a nemzetpolitika.

Idén is megrendezik a péntek délelőtti nemzetpolitikai kerekasztalt a Kárpát-medencében működő magyar érdekvédelmi szervezetek és pártok vezetőinek részvételével, a hagyományos szombat délelőtti politikai fórumon pedig Orbán Viktor miniszterelnök és Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke tart előadást, valamint válaszol a közönség kérdéseire.

A Tusványos számos kulturális, hagyományápoló, ismeretterjesztő és szórakoztató programot is kínál, számos irodalmi, színházi eseménnyel is várják az érdeklődőket, a népzene, és táncház iránt érdeklődők számára pedig új helyszínen, az idén felavatandó Kriza János Csűrben kínálnak hajnalig tartó programokat.

A fesztivál koncertprogramja kedd este a Maszkura és a tücsökraj és a Magna Cum Laude fellépésével indul. A hét folyamán a Pál Utcai Fiúk, a Quimby, az Anima Sound System, a Vad Fruttik, a Parno Graszt, Péterffy Bori és a Love Band, a Republic és az Ismerős Arcok is fellép a 32. Tusványoson. A 32. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor hivatalos megnyitója szerda délelőtt lesz: ekkor kezdődnek a szakmai-közéleti programok.”

Forrás: origo.hu / MTI
Fotó: Kaszás Tamás / Index