Budapest körül logisztikai gyűrűt hoz létre a kormány

„Budapest körül a kormány egy logisztikai gyűrűt hoz létre, amely rácsatlakozik a Budapest–Belgrád-vasútvonal fejlesztésre és a V0-ás vasúti körgyűrűre, ebben a fejlesztésben Biatorbágynak döntő szerepe van – mondta az építési és közlekedési miniszter kedden a Pest vármegyei településen.

Lázár János a Biatorbágyi Innovatív Technikum és Gimnázium új épületének átadásán arról beszélt, hogy mivel az új oktatási intézmény a logisztikát, az informatikát és pénzügy-számvitelt tűzte zászlajára, fontos szerepe lehet a kormány terveiben.

Úgy fogalmazott: „meg kell vizsgálni, lehet-e a Kárpát-medence kelet és nyugat között, észak és dél között, a kultúrák találkozásánál most már nem kompország, hanem inkább hídország”. A szónak abban az értelmében, hogy vasútvonalaival, autópályáival átkelést biztosít világok között, biztosítja az áruk és emberek szabad áramlását, ennek a jelentőségét felértékelte a covid és a háború” – fűzte hozzá a miniszter.

Lázár János kitért arra, hogy létezik egy intellektuális dilemma az ország földrajzi átalakulásával kapcsolatban, mivel nemcsak Budapestnek lesz agglomerációja, hanem Szegednek, Debrecennek, Nyíregyházának, Győrnek, Szombathelynek, Veszprémnek és Székesfehérvárnak is. Hozzátette, hogy városok és vidéki települések nőnek össze.

„Ez lesz a 21. század új magyar településtípusa, amikor a vidék összenő a nagyvárossal. Amikor a haza és a haladás ügye találkozik egymással. Az agglomerációs városmodell az, amelyet nekünk, fideszeseknek, a kor kormányzóinak kell létrehoznunk és megvalósítanunk” – fűzte hozzá a miniszter.

Menczer Tamás, a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) kétoldalú kapcsolatokért felelős államtitkára, a térség Fidesz-KDNP-s országgyűlési képviselője elmondta, hogy az átadásra kerülő oktatási intézmény 15,5 milliárd forintba, az iskola felszerelése több mint egymilliárd forintba, a szükséges infrastruktúra kiépítése 6,5 milliárdba került a kormánynak.”

Forrás: magyarhirlap.hu
Fotó: MTI/Máthé Zoltán