Orbán Viktor: A törökök és a magyarok együtt lesznek győztesek a 21. században

Kiemelt stratégiai együttműködést kötött Magyarország és Törökország, az erről szóló dokumentumot Orbán Viktor miniszterelnök és Recep Tayyip Erdogan török elnök hétfőn írta alá Budapesten. Orbán Viktor az aláírást követő sajtónyilatkozatában úgy fogalmazott, „a nagy terv az az, hogy a törökök meg a magyarok együtt lesznek győztesek a 21. században”.

A magyar kormányfő az együttműködésről azt mondta, hogy ez a diplomácia nyelvén a legszorosabb baráti, testvéri és politikai együttműködést fejezi ki.

Orbán Viktor szólt arról is, a magyarok az előző századot elvesztették, és most az a terv, hogy a 21. századot nem elveszítik, hanem megnyerik és ehhez keresik a szövetségeseket.

A kiemelt stratégiai státusz erről szól – közölte, hozzátéve, hogy a jövőben olyan szorosan akarnak együttműködni egymással, amennyire csak két nép és két ország teheti.

A magyar kormányfő a török elnökkel közös sajtónyilatkozatában úgy értékelt: ez komoly elköteleződés, amit annak reményében vállalnak, hogy mindaz, amit a török elnök programjában olvashattak – miszerint a következő száz év Törökországé lesz – valóra fog válni.

Orbán Viktor bejelentette: Magyarország uniós elnöksége során mindent megtesz annak érdekében, hogy modernizálják az EU és Törökország közötti vámuniót és a vízumliberalizáció ügyében is támogatja Törökországot.

A teljes cikk a linkre kattintva olvasható:

https://www.magyarhirlap.hu/…/20231218-orban-viktor-a…

Forrás: magyarhirlap.hu
Fotó: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Benko Vivien Cher