A családok támogatásán keresztül lehet erős országot építeni


A család áll a kormány politikájának középpontjában, mert a családok támogatásán keresztül lehet erős országot létrehozni – mondta Tuzson Bence igazságügyi miniszter kedden Fóton, a Boglárka bölcsőde új épületének átadásán.

Tuzson Bence, aki a térség fideszes országgyűlési képviselője is, úgy fogalmazott: közösséget úgy lehet igazán építeni, „ha a legkisebbeket segítjük, hiszen rajtuk keresztül a családokat segítjük”. A családok megerősítésével pedig erős közösség, erős város jöhet létre.

A miniszter elmondta: 2014-től 300 új bölcsődei férőhely jött létre a választókerületben. Országosan 2790 a bölcsődék száma, a 63 ezer férőhely pedig a duplája annak, mint ami 2010-ben volt. Fóton jelentős fejlődés ment végbe az utóbbi időszakban.

Tuzson Bence szerint sok minden múlik azon, hogy helyben megvannak-e az elképzelések, az erő, az akarat arra, hogy fejlesszék a települést, mint Fóton.

A politikus a nevelők munkáját megköszönve hangsúlyozta: szükség van a gyermekekkel foglalkozók elkötelezettségére is, „hiszen ez nem egy foglalkozás, ez sokkal több annál. Gyerekekkel csak úgy lehet foglalkozni, ha valaki ezt szívvel-lélekkel csinálja”.

Forrás: origo.hu
Fotó: origo.hu