Magyarország az Európai Unió megerősítésére törekszik

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Ljubljanában tartott beszédet a C5 konferencián, amelyen elmondta, melyek lesznek Magyarország fő célkitűzései az Európai Tanács elnökségében töltött fél évben.

Szijjártó Péter a közösségi oldalán élőben közvetített, a közép-európai országok – Ausztria, Csehország, Magyarország, Szlovákia és Szlovénia – külügyminiszteri tanácskozását követő sajtótájékoztatón megjegyezte, hogy „kihívásokkal tarkított időszakban” veszi át Magyarország az Európai Tanács elnökségét.

Magyarország célja az lesz, hogy megerősítse az Európai Uniót, ehhez pedig két dologra van szükség a tárcavezető szerint:

1. a biztonság helyreállítására,
2. és új lendületet adni az Európai Uniónak.

Az első pontot kibontva Szijjártó azt mondta, meg kell erősíteni az erőfeszítéseket az illegális migráció megfékezésére és a schengeni határok megvédésére. Ezek mellett az embercsempészek hálózatát is fel kell számolni – tette hozzá. Szijjártó továbbá a „migrációt vonzó hatások gyengítését” is fontos célként hangsúlyozta, példaként említve a brüsszeli bevándorló-kvótarendszert.

Az új lendülettel kapcsolatban Szijjártó Péter kijelentette, hogy az elsősorban Közép-Európából származhat, motorja pedig az EU bővítése lehet. Megjegyezte, hogy kisebbségben vannak azok, akik szívükből kívánják az EU bővítését, és többségben vannak azok, akik csak papíron állnak mellette.

„A magyar elnökség alatt arra fogunk koncentrálni, hogy előmozdítsuk az integrációs folyamatokat a Nyugat-Balkánban” – szögezte le Szijjártó Péter.

Forrás: index.hu
Fotó: Komka Péter / MTI