Az elektromos autózás jövőjéről tárgyalt a legnagyobb gyártókkal a gazdasági miniszter

Június 20-án, csütörtökön Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter külön találkozó keretében fogadta a legnagyobb és legmeghatározóbb high-tech akkumulátoripari cégek közé tartozó SK ON Hungary és CATL Debrecen képviselőt. Az egyeztetések keretében Cho Daehee-vel, az SK ON Hungary ügyvezető igazgatójával és Jason Chen-nel, a CATL európai működésért felelős ügyvezető igazgatójával tárgyalt. A megbeszélés során a felek áttekintették az elektromos járműiparhoz kapcsolódó akkumulátoripar nemzetközi helyzetét különös tekintettel annak európai helyzetére, továbbá az ágazat előtt álló kihívásokat és a zöld átállásban rejlő lehetőségeket.

Nagy Márton az egyeztetésen kiemelte:

„a zöldenergia, az elektromos autózás jelenti a jövőt, amely a zöld, körforgásos gazdaság egyik húzóágazata és elképzelhetetlen versenyképes akkumulátoripar nélkül. Magyarország időben lépett ezen a területen és biztosította helyét a zöld átállás nyertesei között. Hazánk ugyanis találkozási pontot képez a nyugati és keleti tőke, illetve technológiák között, összekapcsolva a csúcsminőségű német autógyártást a legfejlettebb kínai és koreai akkumulátorgyártással, miközben a kínai BYD elektromos autógyártó is – Európában elsőként – hazánkban létesít gyárat.”

Ennek eredményeképpen Magyarország már ma is élen jár a high-tech akkumulátorgyártásban, hiszen hazánk GDP arányos exportja az akkumulátorok és akkumulátor alkatrészek terén már ma is meghaladja az 5 százalékot, amellyel listavezető az uniós országok között. Az akkumulátorgyártás a következő években több mint 6 300 milliárd forintnyi fejlesztést hozhat hazánkba, így Magyarország a világ öt legnagyobb akkumulátoripari hatalmának egyikévé válhat. Hazánk gyártási kapacitása elérheti a 250 GWh-t, amely az európai szükséglet 35 százalékát szolgálhatja ki.

A teljes cikk a linkre kattintva olvasható:
https://www.vg.hu/vilaggazdasag-magyar-gazdasag/2024/06/elektromos-auto-nagy-marton

Forrás: vg.hu
Fotó: Szigetváry Zsolt