Felminősítette Magyarországot a Moody’s

„Több év után először mindhárom globális piacvezető hitelminősítő azonos államadós-osztályzattal és besorolási kilátással tartja nyilván Magyarországot, miután a Moody’s Investors Service pénteken az eddigi „Baa3”-ról egy fokozattal „Baa2”-re javította a magyar szuverén besorolást.
A Moody’s az osztályzatjavítással egy időben a tavaly szeptember óta érvényben tartott pozitívról stabilra módosította a magyar szuverén besorolás kilátását.
A péntek éjjel Londonban bejelentett döntés indoklásában a cég a felminősítés fő tényezői között kiemelte, hogy a növekedés erőteljesen visszalendült az idei év első felében, és ez is erősítette a magyar gazdaság ellenállóképességét. Mindezt a hatékony költségvetési és monetáris politika is segítette.
A hitelminősítő közölte: megítélése szerint a kilátások – mindenekelőtt a robusztus beruházási lendület miatt – középtávon is erőteljesek. A cég várakozása szerint a magyar hazai össztermék potenciális növekedése évi 3-4 százalék környékén lesz a következő öt évben.”
A nemzetközi hitelminősítő pozitív döntését az MNB, a pénzügyminiszter és a jelentősebb hazai pénzügypiaci elemzők is közleményeikben nagy meglepetéssel fogadták.
Forrás: Infostart / MTI
Nem érhető el leírás a fényképhez.