Hírek

Hírek

Pilinszky János – Szilveszteri „tizenkettő”

„Szilveszterkor lépjük át az új év küszöbét, s az elmúlás szomorúságán átragyog az újrakezdés mosolya. A szilveszteri „hangulat” nagyon is összetett valami, s kivált az a hívő számára. Hála és remény, számadás és tervezgetés, mulatság és komolyság, bánat és öröm találkozója a szilveszteri „tizenkettő”.
Az egyetlen ünnepünk, mely túlmutatva önmagán az egész esztendőt felidézi bennünk. Szilveszterre azt is mondhatnánk, hogy magának az Időnek ünnepe, magának a titokzatos földi Időnek a megszentelése. Épp ezért sokszor az az érzésem, hogy rosszul ünnepeljük. Tulajdonképpen csendben, szinte hallgatózva kellene fogadnunk, mint valaki a hóesés kezdetét lesi, vagy a csillagok neszére figyel, vagy mint a gazda, ki az éjszaka csendjéből a vetés növését szeretné kihallgatni.
A Szilveszter mégis a féktelen, a karneváli öröm órája lett, s mintha emögött az öröm mögött még ma is valamiféle pogány szív dobogna. Nem csoda aztán, ha újév napja sokak számára a kijózanodás szürke szomorúságával egyenlő.
Pedig gyönyörű alkalom az igaz derű s tegyük hozzá: a földi öröm számára. Mert valóban az: „földönjáró” ünnep, s ezt a „földi mosolyt” nem is szabad megtagadnunk tőle.
Tizenkét óra van. Az éjszakában most fejezte be körforgását a Föld, s most kezd egy újabb égi kör írásába. Fejünk fölött, mint forgó kristálygömb, a csillagos egyetem. De a mi szívünk e pillanatban egyedül Övé, e csodálatos mozgás, múlás és érkezés Uráé.
S ezt ne feledjük el a legharsányabb szilveszteri zsivajban se: véghetetlen csendben és szelíden Isten most hajtja át csillagnyájait az óesztendőből az újesztendő mezőire.
(Új Ember, 1961. december 31.)”
Forrás: 777.blog.hu

Együtt a család – kiállás a keresztény értékek mellett

„Magyar családok tettek tanúságot a keresztény családmodell mellett a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége (KÉSZ) felhívására. A Szent Család ünnepére elkészült fotómozaik sokszínűen mutatja be a családban megélt szeretet örömét.
2016-ban jelent meg az Amoris laetitia kezdetű apostoli buzdítás a házastársi és családi szeretet szépségéről és öröméről. Öt évvel később, idén Szent József ünnepén Ferenc pápa ugyanezzel a névvel nyitotta meg a családoknak szentelt évet. A Szentatya szándéka, hogy szívünk és gondolataink középpontjába helyezzük a családot: tanúságot tegyünk a férfi és nő házasságán alapuló családról.
A KÉSZ is csatlakozott a szentévhez, ennek szellemében kampányindító akcióként, Együtt a család címmel hirdetett fotómozaik-felhívást. A beérkezett színes, vidám életképeket ábrázoló fotókból készített mozaik (mely felnagyítva is elérhető a keesz.hu oldalon) fontos kiállás a keresztény emberképből gyökerező hagyományos családmodell mellett.
Napjainkban nagy a hangzavar a család fogalma körül. Ebben a hangoskodó vitában nyugodt, de határozott állásfoglalásra van szükség. Nem népszerűségre áhítozunk és nem politikai szekértáborokat vagy ideológiákat szolgálunk, hanem saját meggyőződésünket fejezzük ki.
Az alapfogalmak megerősítésének igénye a többség akaratát mutatja, ami nem jelent kárt egyetlen kisebbség számára sem. Látni kell azt, ha elfogadjuk, hogy bármi lehet család, akkor valójában semmi sem az. Ellenben a klasszikus családmodell hagyományos, kétezer éves hitbéli meggyőződésünkön alapul. Nem akarunk annál többet, mint Jézus Krisztus útján járni, de nem elégedhetünk meg ennél kevesebbel sem:
A család alapja egy férfi és egy nő házasságban megélt szeretetközössége, hivatása az élet továbbadása, a gyermekek felnevelése Isten szerető jelenlétében.”
Forrás: Keresztény Értelmiségiek Szövetsége / keesz.hu / magyarkurir.hu

Áldott Karácsonyt kívánunk!

A Megváltó születését ünnepeljük
„Boldog a nép, amely ünnepelhet, és arcod fényében járhat, Uram!” (Zsolt 89, 16)
Forrás: katolikus.hu

Aknay János Krisztus-ábrázolásai

„Soha nem festettem »simán«, hanem akkor, amikor megérintett egy-egy téma. Nem festek csak azért, hogy a műteremben dolgozzak reggel nyolctól este tízig. Nem gondolkodom azon: jöjjön az ihlet, vagy ne jöjjön… Akkor alkotok, amikor azt érzem, hogy dolgom van. És hál’ Istennek, abba is tudom hagyni, és később tudom folytatni. Ezt nagyon sokan nem tudják” – mondta nemes egyszerűséggel Aknay János festőművész-szobrász az alkotásairól készült újabb Nagy Márta-könyv bemutatóján.
Aknay János Nyíregyházán született, 1949. február 28-án. A Kossuth-díjas és Munkácsy-díjas magyar festő- és szobrászművészt kitüntették a Nemzet Művésze címmel is. A posztgeometrikus alkotók egyik kiemelkedő egyénisége. Szentendrén él és alkot.
Decemberben tárták a nagyközönség elé Nagy Márta művészettörténész könyvét, mely a festőművész Krisztus arcait ábrázoló alkotásait elemzi. A most bemutatott könyv a szerző trilógiájának harmadik része. Első kötete az Aknay és az ikon címet viseli. A művész evangéliumi sorozatát mutatta be a következő kötet, a legújabb, a harmadik részben a Krisztus-fejek elemzése mellett a művész készítette korpuszokat is vizsgálja a szerző.
A bemutatón jelenlévőket Balog Zoltán református püspök, Sajgó Szabolcs jezsuita szerzetes, valamint a Párbeszéd Háza igazgatója, Novotny Tihamér művészeti író köszöntötte.
A könyvbemutatóval egybekötött kiállítást Sajgó Szabolcs nyitotta meg. Mint mondta: „Aknay János szerencsés helyzetben van, hisz van Krisztusa, sőt nem is csak egy Krisztusa, hanem több Krisztusa. Ez nagyon kiváltságos helyzet.”
A megnyitó ünnepélyességét Szokolay Dongó Balázs fúvós hangszeren játszott zenéjével és Kubinyi Júlia énekével emelte.
Keresztasztal-beszélgetés következett, Novotny Tihamér vezetésével.”
Forrás: reformatus.hu

Keresztény civil szervezetek tanácskozása – linkkel

Az idei évben rendhagyó módon a virtuális térben került sor a Magyar Kereszténydemokrata Szövetség által szervezett keresztény civil szervezetek fórumára. Az előadások a Magyar Nemzeti Múzeum Széchenyi termében kerültek felvételre. Az aktuális esemény fókuszában a generációk közötti kapcsolat, párbeszéd témaköre állt.
Az SDG. (Soli Deo Gloria) Alapítvány kuratóriumának elnöke, Dr. Bartal Tamás a szervezet ifjúságkutatási eredményeiből tartott izgalmas előadást. Dr. Bartal Tamás prezentációjából megismerhető, hogy az Alapítvány empirikus kutatásai során vizsgált értékek milyen súllyal jelennek meg a fiatal generáció értékrendjében, kik és mik vannak hatással értékrendjük kialakulására, honnan tájékozódik az ifjúság, mennyire nyitottak a közélet különféle témái és a részvétel lehetősége iránt a mai magyar fiatalok, milyen ügyek, események, jelenségek képesek befolyásolni, tematizálni gondolkodásmódjukat és végül milyen jövőképpel rendelkeznek.
A 23. Keresztény Civil Szervezetek Országos Fórumának köszöntője, előadásai és kerekasztal beszélgetése itt érhető el:
Dr. Bartal Tamás előadása itt tekinthető meg: https://www.youtube.com/watch?v=ZmwDdDaomNs&t=285s
Forrás: mkdsz.hu

Klikkelj!

A Magyarországi Református Egyház ezúttal az egyik legismertebb kortárs magyar költő versével szeretne hozzájárulni ünnepi elcsendesedésünkhöz Advent harmadik vasárnapján.
„Lackfi János
KLIKKELJ!
Szeretjük gyorsan megkapni a dolgokat.
Klikkelj rá, és ingyen szállítással
házhoz visszük a kívánt terméket,
gumipóktól vízszintmérőig,
igazgyöngytől szegfűszegig,
tyúkszemtapasztól szakállolajig.
Klikkelj rá a vízre és az instant kávéra,
és máris pezseg a forró, illatos ital.
Klikkelj rá a cukiságra, és látni fogod,
hogyan kacag a bébilajhár, ha csikizik,
hogyan horkol üveghangon a kolibri,
hogyan bújik ki a tojásból a ministrucc.
Klikkelj rá a világ legszebb tájaira,
és máris ott bugyborognak a
Tungurahua-vulkán lábánál lévő
gyógyhatású vízforrások, ott ível
rusztikusan a Ponte del salti ívelt kőhídja,
ott fehérlenek az Ilulissat-jégfjord
vízből magasodó fagyos kúpjai.
Klikkelj rá a szerelemre, és máris
ott riszálnak előtted a legszebb testek
a világon, lenge öltözetben,
pixelből kikalapálva, igézőbbre
és készségesebbre, mint a valódiak.
Klikkelj rá az okosságra, és kismillió
adatbázis féltett tudástára nyílik meg
előtted, melyet sokezer kiemelkedő tudós
talicskázott össze többszáz év alatt.
Klikkelj rá az élő kamerákra,
és látni fogod Tokió éjjel-nappal
nyüzsgő forgalmát, egy kanadai
nemzeti parkban a folyó zúgójánál
puszta kézzel halászgató örvösmedvéket,
a norvég sarkkörön szüntelenül közlekedő
vonatból a hólepte tájat, fenyveseket,
asztalosműhelyeket, apró városokat.
Viszont ha ráklikkelsz az imaszobádra,
az Úristen lassan tölt be, még csak tizenkét
százalék, még csak negyvenhat százalék,
még csak nyolcvanöt százalék, de eljön,
biztosan eljön, lassan tetőzik benned,
már a bokádnál tart, már a térdednél,
megérkezik a szívedbe, legutoljára
az agyadba is, egy ütemre lélegeztek,
Isten és ember, kettő az egyben.
Jó csendben várni az Úr szabadítására.”
A vers Rajkai Zoltán előadásában meghallgatható: https://www.youtube.com/watch?v=qKDInujxcJI&t=145s
Forrás: reformatus.hu

A konzervatív zöldpolitika sarokpontjai

A magyar konzervatív értelmiség legfontosabb magazinjában, a Kommentárban megjelent Kitta Gergely „A konzervatív zöldpolitika sarokpontjai” című írása.
Kitta Gergely az SDG. (Soli Deo Gloria) Alapítvány kuratóriumi tagja, emellett a klímaváltozás szellemi, kulturális és társadalmi kérdéseivel foglalkozó Klímapolitikai Intézet stratégiai és kommunikációs vezetője is.
Mi különbözteti meg egymástól a klímapolitika konzervatív és liberális felfogását – erre a kérdésekre keresi a választ az Intézet stratégiai és kommunikációs vezetőjének írása. Emberközpontúság, középutasság, patriotizmus és hagyományőrzés. Olyan fogalmak ezek, amelyek a mai úgynevezett progresszív klímapolitikának általában nem részei.
A Kommentár közéleti és kulturális folyóirat már kapható az újságárusoknál vagy előfizethető a folyóirat honlapján.
Forrás: klimapolitikaiintezet.hu, kommentar.hu
A Kommentár aktuális száma elérhető: http://www.kommentar.info.hu/aktualis_szam

December 6. Szent Miklós ünnepe

„Advent 2. vasárnapjának estéje ebben az esztendőben egybeesik a gyermekek szeretett szentjének, Szent Miklós várásával. Bese Gergő atya osztja meg gondolatait az ünnep kapcsán.
Ma és holnap gyermekek millióit örvendezteti meg a Szent vagy annak munkatársai. De ki ő? Élő? Élettelen? Valóságos vagy mondahős?
Nagyon nehéz erre a kérdésre válaszolni. Egy biztos, hogy nem egy giccses, meghízott, borvirágos orrú, jóllakott napközis, akinek szűk szókincsében mindössze a Ho-Ho-Ho van meg teljesen, és nem hiszem azt sem, hogy olyan hősszerelmes, aki sok-sok év után találja meg egykori megajándékozottjában az igaz szerelmet.
Számomra ő Isten embere, szentje. Olyan egykor létező hős, aki a hitének megőrzésében vívott küzdelmekben sem feledkezett el arról, aki életének csúcspontja, erejének forrása; Jézus Krisztusról.
Myra város püspökeként számos csoda kapcsolódik hozzá. Azok közül csak egy a szegény ember három lányának megsegítése, mely eseményektől eredeztethető az ablakba helyezett adományok hagyománya.
Megmentette három ifjú életét a haláltól, három vándordiákot is feltámasztott és csodálatos gabonasokasítással elejét vette népe éhezésének.
Korának nagy egyházi méltósága, aki a keleti keresztényeknél kiemelt tiszteletnek örvend napjainkban is. Tisztelet övezi és nem holmi mézes-mázas sziruppal leöntött szakállas félnótás. Több tiszteletet a Szentnek! Több tiszteletet Szent Miklósnak!
Nem kell túlmisztifikálni, nem kell pátyolgatni, csupán a valóságot bemutatni: az emberek szolgáinak szolgája, Jézus hűséges pásztora volt.”
Forrás: 777blog.hu / Bese Gergő atya
Kép: magyarkurir.hu

Összeomlott a Szent György-hegyi Emmaus-kápolna

„Bekövetkezett a legrosszabb, ami a Szent György-hegy legendás kápolnájával megtörténhetett, mivel nem sikerült időben a megmentésére sietni, az enyészet lassan felemésztette, és a tornya beomlott.
Ify Lajos atya Emmaus-kápolnájának a sorsa bevégeztetett. Sok ezernyien néztük végig tehetetlenül, mire most a torony magától összeomlott – számolt be a szomorú eseményről a Szent György-hegy közösség a Facebook-oldalán.
A Szent György-hegy oldalában álló épület – melyet Emmaus- vagy Ify-kápolna néven is ismerhetnek a természetjárók – már régóta omladozó állapotban volt, az elhagyatottság és a kápolna folyamatos pusztulása miatt számítani lehetett, hogy a tornya és a tetőszerkezete bármikor beomolhat. Sajnos ez november utolsó hétvégéjén be is következett.
A kápolnát és remetelakot Ify Lajos egykori fonyódi plébános építette az 1950-es évek elején. A II. világháború idején üldözötteket bújtatott, majd a kommunista rezsim megpróbálta beszervezni „egyházromboló” mozgalmába, a békepapok közé. Ify erre nem volt hajlandó, inkább úgy döntött, önálló útra tér, és elvonul a politika látóteréből. A premontreiekhez csatlakozott, de amikor a szervezetüket feloszlatták, Ify teljesen visszavonult, és felépítette Szent György-hegyi otthonát. Ify Lajos nem élt teljes elszigeteltségben: miséket tartott, főként papokat látott vendégül. Egy magyar zászló felvonásával jelezte, amikor kész volt a vendégfogadásra. Ify Lajos 1967. szeptember 19-én hunyt el, halálát követően az épületegyüttes lassú pusztulásnak indult. Megmentésére 2016-ban indult közösségi szerveződés, de megmenteni nem sikerült.”
Forrás: turistamagazin.hu
Fotó: sokszinuvidek.24.hu

Bartal Tamás a Keresztény Civil Szervezetek Országos Fórumán tartott előadást

A Magyar Kereszténydemokrata Szövetség (MKDSZ) évente kétszer rendezi meg a Keresztény Civil Szervezetek Országos Fórumát. A pandémiára való tekintettel ezúttal is online formában került sor az eseményre. Aktuálisan a felvétel a Magyar Nemzeti Múzeum Széchenyi-termében került rögzítésre.
Dr. Bartal Tamás, az SDG. (Soli Deo Gloria) Alapítvány elnöke a szervezet ifjúságkutatási eredményeiről számolt be. Előadásából például az is megtudható, hogy bár a 15-25 éves közötti magyar fiatalok többsége a szavak szintjén liberálisnak vallja magát, ám legkedvesebb értékeik, vágyott céljaik mégis a konzervatív világnézethez állnak közelebb. Az előadásról készített felvétel hamarosan elérhető lesz.