Az Országgyűlés 2011-ben nyilvánította november 13-át a magyar nyelv napjává, lehetővé téve, hogy évente egyszer a közfigyelem a magyar nyelvre, a magyar kulturális örökség és nemzeti identitás alapjára irányuljon.

Az Országgyűlés 2011. szeptember 26-án fogadta el 66/2011. számú határozatát, amely szerint „az Országgyűlés, felismerve azt, hogy a magyar nemzet összetartozását legfőbb szellemi kulturális örökségünk, nemzeti nyelvünk fejezi ki legjobban – tiszteletben tartva hazánk hagyományos nyelvi sokszínűségét, egyben felelősséget vállalva a kisebbségek nyelvhasználatának jogáért –, a nemzet fejlődését és hagyományainak őrzését egyaránt szolgáló magyar nyelv iránti megbecsülésének kifejezése érdekében, a magyar nyelvet hivatalossá tevő törvény, a magyar nyelv és nemzetiségről szóló 1844. évi II. törvénycikk elfogadásának napját, november 13-át a magyar nyelv napjává nyilvánítja”.

A reformkor egyik legnagyobb győzelmének nevezhető törvény kimondta, hogy a törvényeket ezentúl kizárólag magyar nyelven alkotják és erősítik meg, az Országgyűlés nyelve magyar lesz, a hivatali ügyintézésben és a bíróságokon a magyar nyelvet kell használni, az iskolai oktatás nyelve ugyancsak a magyar lett.

Az ünnepnap az Anyanyelvápolók Szövetsége és az Emberi Erőforrások Minisztériumának közös kezdeményezésére született. Az Anyanyelvápolók Szövetsége 2009-től április 23-án tartotta az anyanyelv ünnepét, mert 2008-ban ezen a napon nyílt meg a ma már Sátoraljaújhelyhez tartozó Széphalmon, a nyelvújításban elévülhetetlen érdemeket szerzett Kazinczy Ferenc egykori lakóhelyén a Magyar Nyelv Múzeuma. A magyar nyelv napja az egész Kárpát-medencében lehetőséget teremt arra, hogy a magyar nyelvet legalább egyszer a középpontba állítsák. (Az anyanyelv ünneplése 1999-ben lépett a nemzetközi ünnepek sorába, az ENSZ ebben az évben nyilvánította február 21-ét az anyanyelv nemzetközi napjává.)

A teljes cikk a linkre kattintva olvasható:
https://kultura.hu/a-magyar-nyelv-napja/

Egy ritka, több mint háromezer éves késő bronzkori kincsleletet tártak fel a Magyar Nemzeti Múzeum Nemzeti Régészeti Intézetének szakemberei a mezőkeresztesi csata helyszínének legutóbbi régészeti felmérései során.

Az immár tíz éve zajló Mezőkeresztesi csatatérkutatás elnevezésű projekt keretében a szakemberek civil összefogással egy több mint 100 négyzetkilométeres területen végeznek műszeres leletfelderítést. A levéltári források alapján kijelölt kutatás elsődleges célja a tizenötéves háború legnagyobb ütközetének szisztematikus vizsgálata, azonban a terepbejárások során gyakran regisztrálnak más korszakokból származó emlékeket is.

A legutóbbi kutatási alkalommal Vágó Zoltán régészeti önkéntes fémkereső műszere jelzett egy olyan anomáliát, amely egy évezredekkel korábbi időszak páratlan örökségét rejtette. A helyszíni munkálatokat Bakos Gábor régész, a projekt vezetője, valamint Gömöri András, a Miskolci Egyetem geográfusa és a lelőhely felfedezője irányította.

A terepi feltárás során egy a Kr. e. 13. és 11. század közötti időszakra keltezhető késő bronzkori leletegyüttes körvonalazódott. A földtömeg egy nagyméretű bronzcsészét rejtett, amelybe tordírozott, vagyis csavart díszítésű karspirálokat helyeztek. A helyszíni munkálatok fázisában a kutatók még csak két kartekercset azonosítottak a csészében, a későbbi finombontás során azonban egy harmadik ékszer is előkerült az edényből. A szakemberek megállapították, hogy a kincs megközelítőleg 2500 évvel az oszmánok és a keresztény seregek 1596-os összecsapása előtt került a földbe.

A régészek a leletegyüttest az eredeti környezetével együtt, in situ emelték ki a talajból, hogy a laboratóriumi körülmények között végezhető mikrofeltárással semmilyen fontos adat ne vesszen el.

A teljes cikk a linkre kattintva olvasható:
https://mult-kor.hu/keso-bronzkori-kincsleletet-talaltak-a-mezokeresztesi-csatater-kutatasakor-20261103

Nyolcvan év után újra látható a Magyar Nemzeti Múzeum II. világháborúban eltűnt Apolló-szobra A Hónap Kincse kamarakiállítás-sorozat keretében. A felbecsülhetetlen értékű alkotás kalandos kutatás eredményeként került elő ismét.

A közelmúltban egy különleges bronzszobor került elő a Magyar Nemzeti Múzeum Újkori Főosztály Vegyes Gyűjteményéből, amely igazi szenzációt jelent. A műtárgyat a gyűjtemény 1961-es leltárkönyvébe egy 19. század közepéből származó, ismeretlen eredetű „patikaszoborként” jegyezték be. A múzeumban dolgozó restaurátor és régész szakembereknek köszönhetően azonban fény derült a tárgy valódi történetére.

Bebizonyosodott, hogy a szobor valójában a második világháború viharaiban eltűnt ókori műalkotással, egy Apolló-szoborral azonos. A szobor a Magyar Nemzeti Múzeum legkorábbi gyűjteményi darabjai közé tartozott, hiszen már 1825 előtt bekerült az intézménybe. Első tudományos igényű közlése 1894-ben született meg, amely szerint a szobor valószínűleg Pécs, vagyis a római kori Sopianae területéről származik. Jelentőségénél fogva a műtárgy a háború előtt a régészeti kiállítások állandó és kiemelt darabja volt.

A háború utáni zavaros múzeumi viszonyok miatt került át az újkori gyűjteménybe, ahol pontos korát és származását évtizedekig nem tudták megállapítani. Rendkívül örömteli esemény, hogy ez a háborús veszteségként elkönyvelt remekmű nyolcvan év után ép állapotban visszatért az MNM Római Gyűjteménybe.

Az 56 centiméter magas alkotás egy ruhátlan ifjút ábrázol, akinek testtartása a fejlett klasszikus stílusú kontraposztot idézi. A különleges hatású szemeket ezüstlemezzel borították, amelyek valósággal világítanak a sötét bronzszínű arcon. Az ezüstszemek csillogása vibráló, misztikus karaktert kölcsönöz a melankolikusan és ihletetten az ég felé merengő tekintetnek.

A teljes cikk a linkre kattintva olvasható:
https://fidelio.hu/vizual/patikaszobornak-hittek-az-ujonnan-beazonositott-okori-apollo-szobrot-186267.html

Történeti feljegyzések, krónikák és naplók szisztematikus elemzésével rekonstruálták a kis jégkorszak klímaingadozásait az Erdélyi Fejedelemség területén. A Nagyváradi Egyetem kutatócsoportja a meteorológiai anomáliák azonosítása mellett a zord időjárás gazdasági és társadalmi következményeit is vizsgálta a kora újkor egyik legviharosabb évszázadában.

A kutatók összesen 937 írásos emléket (köztük egyházi és kolostori anyakönyveket, naptárakat, valamint külföldi utazók beszámolóit) vizsgáltak át a 17. századi erdélyi éghajlat feltérképezése céljából. A fennmaradt szövegek magyar, német, török és szláv nyelven íródtak, és eredeti szerzőik ritkán törekedtek a meteorológiai viszonyok módszeres rögzítésére, azokat többnyire csak egyéb események kísérőjelenségeként említették.

A források hitelességének biztosítása érdekében a szakemberek kizárólag azokat az időjárási anomáliákat emelték be az adatbázisba, amelyeket több, egymástól független szerző is feljegyzett. A módszertan segítségével sikeresen kiszűrték a túlzó vagy pontatlan megfigyeléseket, így megbízható képet kaptak a korszak mindennapjait meghatározó környezeti kihívásokról.

Az adatok összesítése rámutatott, hogy a vizsgált évszázad során Erdély 55 rendkívül zord telet élt át, amelyek közül harminchat az 1645 utáni évtizedekre esett. Egy 1645-ös feljegyzés szerint a régió tavai fenékig befagytak, 1691 telén pedig a Körös vize olyannyira jéggé dermedt, hogy a Habsburg-hadsereg csapatai magáról a jégpáncélról ostromolhattak egy erődítményt.

A szokatlan hideg gyakran a tavaszi hónapokban is kitartott, amint azt egy 1665. május elsején a Barcaságban pusztító hóvihar is bizonyítja. Az extrém időjárás a hadjáratok kimenetelét is befolyásolta, 1659-ben például az oszmán seregek előrenyomulását a mély hóakadályok és a fagyos időjárás állította meg Temesvár falai alatt.

A teljes cikk a linkre kattintva olvasható:
https://mult-kor.hu/kronikak-es-naplok-alapjan-rekonstrualtak-erdely-17-szazadi-szelsoseges-idojarasat-20261102

November 1-je mindenszentek ünnepe, november 2-a a halottak napja a keresztény világban.

Mindenszentek (latinul: festum omnium sanctorum) a katolikus egyházban az összes üdvözült lélek emléknapja, a protestánsok az elhunytakról emlékeznek meg ilyenkor. A halottak napja fokozatosan vált egyházi ünnepből az elhunytakról való megemlékezéssé.

A 4. században mindenszentek ünnepét a pünkösd utáni első vasárnap ülték meg, az ortodox keresztény egyház ma is akkor tartja. A nyugati egyház liturgiájába Szent IV. Bonifác pápa (608-615) alatt került be, aki a pogány istenek tiszteletére épült római Pantheont 609. május 13-án Mária és az összes vértanú tiszteletére szentelte fel. Szent III. Gergely pápa (731-741) bővítette a megünneplendők körét, „a Szent Szűznek, minden apostolnak, vértanúnak, hitvallónak és a földkerekségen elhunyt minden tökéletes, igaz embernek” emléknapjává tette mindenszentek ünnepét, amely IV. Gergely pápa (827-844) döntése értelmében került november 1-jére. (A mindenszenteket megelőző naphoz kapcsolódik halloween, a kóbor lelkek kelta ünnepe – az angol All Hallows’ Eve kifejezésből származó elnevezés magyarul annyit tesz: mindenszentek előestéje.)

Általános szokás, hogy mindenszentek napján a temetőkben rendbe teszik, virággal díszítik a sírokat, amelyeken gyertyát gyújtanak a halottak üdvéért. A gyertya fénye az örök világosságot jelképezi, a katolikus egyház szertartása szerint a „temetők nagy keresztjénél” ma is elimádkozzák a mindenszentek litániáját és megáldják az új síremlékeket.

Magyarország egyes vidékein ezen a napon harangoztattak a család halottaiért, máshol ételt ajándékoztak a szegényeknek. Sokan úgy tartották, hogy a halottak ezen az éjszakán kikelnek a sírból, ezért a családi lakomán nekik is terítettek, és minden helyiségben lámpát gyújtottak, hogy eligazodjanak a házban. Egyes falvakban ezen a napon választották meg a bírót, fogadták fel a cselédeket.

A teljes cikk a linkre kattintva olvasható:
https://demokrata.hu/kultura/mindenszentek-unnepe-es-halottak-napja-4-1247981/

Illyés Gyula 1956-os naplójának részletein és az események történelmi hátterét bemutató magyarázatokon keresztül idézi fel a forradalom 13 napját a Petőfi Irodalmi Múzeum (PIM) kamarakiállítása, amely csütörtökön nyílt meg a forradalom 70. évfordulója alkalmából.

A Tiszta egű október végi napok című tárlat Illyés Gyula naplója személyes nézőpontból enged betekintést a korszakba, megmutatva a költőt egyszerre cselekvő résztvevőként és figyelmes megfigyelőként.

Az 1956. október 23-tól 1957. január 31-ig vezetett eseménynapló számot ad arról, hogy a költő miként élte át a forradalom és a korai megtorlások idejét. Irányítója volt – Déry Tiborral, Németh Lászlóval, Tamási Áronnal és Veres Péterrel együtt – a forradalom egyik központjának, az Írószövetség elnökségének. Részt vett a politikában, a Petőfi Párt – a megújult Nemzeti Parasztpárt – egyik vezetőjeként, Bibó Istvánnal és Bisztrai Farkas Ferenccel.

Tanácskozott Nagy Imrével, Tildy Zoltánnal és a forradalom más politikai vezetőivel. Tárgyalt az írói delegációk tagjaként a szovjet városparancsnokkal, vagy november 4-e után a hatalmunkat fokozatosan megerősítő kommunistákkal: Münnich Ferenccel, Kállai Gyulával és Tömpe Istvánnal.

Illyés Gyula a forradalom napjaiban szinte minden nap járta Budapest utcáit, gyalog, kerékpárral, sítalpon vagy Dongó segédmotorjával közlekedve. Találkozott a társadalom különböző rétegeinek képviselőivel, figyelemmel kísérte a város hangulatának változásait, és tapasztalatait írói érzékenységgel rögzítette. Feljegyzései csaknem öt évtizeden át lappangtak, és 2014 áprilisában kerültek elő.

A PIM kamarakiállítása január 31-ig látogatható, a tárlat kurátora Szekér Nóra történész, társkurátora Kodolányi Judit.

Forrás: mult-kor.hu
Fotó: mult-kor.hu

Béres Attila rendezése megmutatja, hogy a mese teremtő erejével lehetőséget ad arra, hogy az ember újraértelmezze múltját és elképzelje jövőjét.

Még több alkalommal látható Kodály Zotán Háry János című daljátéka Béres Attila újragondolt rendezésében a Magyar Állami Operaházban az ősbemutató centenáriuma alkalmából. A Háry János október 17-i bemutatóját követően október 25-ig többször látható az előadás az Operaházban és az Ybl-palotában.

A Sándor Csaba és Balga Gabriella főszereplésével készült produkciót Halász Péter vezényli, a prózai szerepekben Csonka András és Rusznák András is közreműködik.

Béres Attila értelmezésében nem az a kérdés, hogy Háry történetei igazak-e vagy sem: estében a költészet az egyszerű ember túlélését segíti, és megmutatja, miként őrizheti meg méltóságát egy olyan világban, ahol a történelem alakítására kevés befolyása van. „A mese teremtő erejével lehetőséget ad arra, hogy az ember újraértelmezze múltját, elviselje jelenét, és elképzelje jövőjét” – írja az Operaház közleménye.

A Háry János 1926. október 16-i ősbemutatójával Kodály Zoltán egyik legfontosabb művészi törekvése valósult meg: az autentikus magyar népdal és a klasszikus műzene egyenrangú társként szólalhatott meg a nemzet első dalszínházának színpadán. A daljátékot az elmúlt száz évben több mint 500 alkalommal tűzte műsorára az Operaház, ezzel a művel köszöntötte az intézmény Kodályt 65., 70., 75. és 80. születésnapján is.

A darab zenei témáiból összeállított, a híres Intermezzót is tartalmazó Háry János-szvit pedig Kodály egyik legtöbbet játszott zenekari kompozíciójaként világszerte ismertté tette a szerző nevét, valamint elképzeléseit a népzene és műzene kapcsolatáról.

A Miskolci Nemzeti Színház igazgatója, aki korábban a Szegedi Szabadtéri Játékokon már színre vitte a történetet, Kodály művével mutatkozik be rendezőként a Magyar Állami Operaházban, új koncepció mentén és új alkotógárdával.

A teljes cikk a linkre kattintva olvasható:
https://hu.euronews.com/2026/10/20/szazeves-a-hary-janos-kodaly-zoltan-daljateka-oktober-25-ig-az-operahaz-musoran

A 20. század első felében alkotó magyar képzőművésznők munkáit mutatja be a Magyar Nemzeti Galéria új kiállítása október 21-től. Az Elhivatottak című tárlat a galéria gyűjteményén túlmutatóan, széles spektrumot felölelve jeleníti meg azt a folyamatot, ahogyan a múlt századi női alkotók markáns nézőpontjaikkal vívtak ki elismerést az addig alapvetően férfiakból álló művésztársadalomban.

A kiállítás kurátorai, Kopócsy Anna és Drienyovszki Zsófia művészettörténészek arra vállalkoztak, hogy hatvan női alkotó mintegy százharminc alkotásának segítségével mutassák be „azt a küzdelmes folyamatot, ahogyan a magyar képzőművészek kitartással és óriási elkötelezettséggel kivívták, hogy az alapvetően férfiakból álló művésztársadalom elismerje teljesítményüket, elfogadja, hogy nő is lehet első rangú művész” – mondta Vígh Annamária, a múzeum főigazgató-helyettese, a tárlatot bemutató sajtóbejáráson.

A kiállítás több mint fél évszázadnyi időszakot ölel fel, a 19. század végétől a századforduló évein át az 1950-es évekig vizsgálja a női művészek emancipációjának fejlődését. A kiállítás vezető kurátora, Kopócsy Anna törekvése szerint a tárlat a stílustörténet helyett a műveket és alkotóikat egymással szoros összefüggésben, elsősorban történeti kontextusban, nemük társadalmi meghatározottságából kiindulva vizsgálja.

Így nemcsak a múzeum gyűjteményeiben lévő női alkotók munkái láthatók a kiállításon, hanem nagy számú kölcsönzés is hozzájárult ahhoz, hogy az „alkotói szubjektum kivívásának küzdelmes folyamatát” a maga teljességében mutassa be, megteremtve ezzel az újabb kutatások irányait.

Az igazgató beszélt arról is, hogy a nőművészet, a női szempontok vizsgálata manapság nemcsak a tudományos kutatások kiemelt területét képezik, hanem a muzeológiai diskurzusban is egyre jelentősebb helyet kapnak.

A teljes cikk a linkre kattintva olvasható:
https://kultura.hu/magyar-nemzeti-galeria-elhivatottak-noi-muveszet-huszadik-szazad-kiallitas/

A kortárs magyar festészet három alkotói generációja találkozott október 18-án a Szombathelyi Képtárban. A Magyar Festészet Napja központi kiállítása, az Élő Magyar Festészet 2026 a doyenek, a középgeneráció és a fiatal festőnemzedék műveit helyezte egymás mellé: mintegy 120–140 alkotáson keresztül mutatva meg a magyar festészet jelenét, folytonosságát és megújulását.

A Magyar Festészet Napja több mint két évtizede kapcsolja össze a magyar festészeti élet szereplőit. A 2002-ben művészek és szakmai közösségek összefogásából indult kezdeményezéshez az előző évek tapasztalatai alapján évente mintegy 150 kiállítás, szakmai és kulturális program kapcsolódik, megközelítőleg 50 magyarországi településen. Múzeumok, galériák, művészeti intézmények, alkotóközösségek és művészek részvételével a Magyar Festészet Napja mára országos szakmai együttműködéssé vált.

Ennek az együttműködésnek kiemelt központi eseménye az Élő Magyar Festészet, amely évről évre egyetlen kiállításban állítja egymás mellé a magyar festészet három alkotói generációját. A doyenek életművei, a pályájuk meghatározó szakaszában járó középgeneráció és a fiatal festőnemzedék munkái nem kronologikus áttekintésként, hanem a kortárs magyar festészet egyidejű és egymással párbeszédben álló pozícióiként jelennek meg.

A három generáció együttese egyszerre rajzol ki különbségeket és kapcsolódásokat. Megmutatja, hogyan élnek tovább és alakulnak át festészeti hagyományok, milyen kérdések foglalkoztatják a jelen meghatározó alkotóit, és milyen új szemléletekkel lép színre a következő generáció. Az Élő Magyar Festészet így nem pusztán reprezentatív csoportos tárlat, hanem a magyar festészet mindenkori jelenének keresztmetszete.

A teljes cikk a linkre kattintva olvasható:
https://vaskarika.hu/hirek/reszletek/27172/elo_magyar_festeszet_2026-tarlatnyito_harom_generacio_alkotasaib/

Budapesten kevés gyógyszertár büszkélkedhetett olyan bútorzattal, mint egykor a régi pesti Arany Oroszlán patika. A Papnövelde és a Veres Pálné utca sarkán megnyílt üzlet biedermeier berendezése 190 évvel ezelőtt, 1836-ban készült, különlegességét pedig már a XX. század közepén felismerték és a Kiscelli Múzeumba szállították, ahol ma is megtekinthető.

Pest lakosságszáma a XVIII. század folyamán folyamatosan emelkedett, amit szükségszerűen követett a különféle szolgáltatások gyarapodása is. Ezek közé tartoztak a gyógyszertárak is, hiszen az emberekkel együtt mindig jöttek a betegségek is. Az egyik ilyen jó hírű patikát Landerer József alapította 1794-ben egy forgalmas helyen, a Kecskeméti kapu szomszédságában, vagyis a mai Kálvin téren. A középkori városfallal együtt hamarosan a kaput is lebontották, talán ez is szerepet játszott abban, hogy Landerer 1796-ban eladta az Arany Oroszlánnak keresztelt gyógyszertárat Fuchs Józsefnek. Tőle pedig egy bizonyos Pecz Samu vásárolta meg, aki csupán névrokona volt a későbbi híres építésznek.

Pecz 1810-ben jobbnak látta elköltöztetni a patikát, az új helyét pedig a Szeminárium (ma Papnövelde) és Régi Kereszt (ma Veres Pálné) utcák találkozásánál álló egyemeletes, barokk kori házban találta meg. A Veres Pálné utcai szárny földszintjén bérelt egy helyiséget a tulajdonostól, Ráth Károly pékmestertől. Ma szép klasszicista homlokzatú az épület, ezt azonban csak 1841-ben kapta, amikor Hild József tervei szerint megépült a Papnövelde utcai szárny is, illetve a házra egy második emeletet is ráhúztak. Az épület ekkor nyerte el mai, négytraktusos alaprajzát is, középen egy trapéz alakú belső udvarral. Az új főhomlokzat a Papnövelde utcára nézett, hiszen itt egy kis teresedés alakult ki, ahonnan jobb rálátás nyílt a házra. Érthető módon az átalakítás után a patika is a Papnövelde utcára helyezte át a bejáratát.

A teljes cikk a linkre kattintva olvasható:
https://pestbuda.hu/cikk/20261014_a_gyogyszerek_otthona_190_eve_keszult_a_pesti_arany_oroszlan_patika_butorzata