Szerző: admin

Nincs gazdasági növekedés gyönge közigazgatás mellett


A közigazgatás egyszerre szolgálat és szolgáltatás, az abban dolgozók szervezik az ország hétköznapjait, működtetik az országot, ez nagy felelősség – mondta az építési és közlekedési miniszter a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen csütörtökön, a II. Kormányzati Állásbörze és Szakmai Napon.

Lázár János hangsúlyozta, ehhez a pályához szükséges a szolgálat iránti alázat, a személyes elkötelezettség, az elhivatottság. Meg kell érteni, hogy ez szolgáltatás, az adófizetőknek joguk van jó minőségű közszolgáltatáshoz, ahhoz, hogy felkészült emberek intézzék az ügyeiket – közölte.

Mindig az ügyfél az első, mindig az ügyfélnek van igaza, úgy kell bánni vele, hogy elégedetten távozzon – tette hozzá a miniszter. Kiemelte: nincs gazdasági növekedés gyönge közigazgatás mellett. Jó szakemberek kellenek, a Nemzeti Közszolgálati Egyetemnek elitképzőként kell működnie – fogalmazott.

Forrás: magyarhirlap.hu / MTI
Fotó: MTI/Bruzák Noémi

A testmozgás népszerűsítése és a környezettudatos közlekedés fontosságára hívják fel a figyelmet

Március 25-étől újra elindul a Millió lépés az iskoládért kampány – tudatta a Miniszterelnökség Aktív Magyarországért felelős államtitkársága közleményben az MTI-vel szerdán.

A március 25. és június 9. között zajló kampány idén kibővült a Válts zöldre! kezdeményezéssel, amelynek részeként a Legzöldebb Iskola címet is elnyerhetik a résztvevők. Az új kihívás a testmozgás népszerűsítése mellett a környezettudatos közlekedés fontosságára hívja fel a figyelmet.

Révész Máriusz, a Miniszterelnökség államtitkára és az Aktív Magyarországért Program vezetője a Válts zöldre! programmal kapcsolatban a közlemény szerint azt hangsúlyozta: „A kezdeményezés kiváló lehetőség arra, hogy a diákok az egészséges életmód kialakítása mellett megtanulják, hogyan lehetnek aktív résztvevői a környezetük védelmének.” A környezettudatos közlekedés népszerűsítése elengedhetetlen a jövő generációinak – tette hozzá.

Tavaly a Millió lépés az iskoládért kampány rekordszámú, csaknem 350 ezer embert mozgatott meg. A kihíváshoz az ingyenes MillióLépés mobilapplikáció letöltésével lehet csatlakozni, amely több mint hatvanféle mozgásformát képes lépésszámmá alakítani. A verseny lényege, hogy az iskola neve alatt minél több lépésszám gyűljön össze, miközben a versenyzők virtuálisan bejárják a magyar Kékkör teljes útvonalát.

A kampányt a Magyar Szervátültetettek Szövetsége és a Miniszterelnökség Aktív Magyarországért felelős államtitkársága támogatja – közölték.

Forrás: magyarhirlap.hu / MTI
Fotó: Facebook/Magyar Szervátültetettek Szövetsége

Indul a fiatalok elhelyezkedését segítő Ifjúsági Garancia Plusz program

Áprilisban indul a kormány 200 milliárd forintos keretösszegű, 30 év alattiak elhelyezkedését segítő Ifjúsági Garancia Plusz programja – jelentette be Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára az M1 csatorna kedd reggeli adásában.

Magyarországon az aktivitási ráta az EU első harmadában van, de ez az arányszám a 30 alatti, illetve az 55 év feletti korosztályokban az uniós átlagnál mintegy 10 százalékponttal alacsonyabb – mondta, hozzátéve: ezért kell ezekben a csoportokban az aktivitást erősíteni és segíteni a pályakezdő fiatalok belépését a munkaerőpiacra.

Az Ifjúsági Garancia Plusz program három lábra épül:

– bértámogatás,
– albérleti,
– és útiköltség hozzájárulás.

Az állam négy, illetve hat hónapig a munkabér 50 százalékát átvállalja a munkáltatótól. Amennyiben a munkahely a lakóhelytől 60 kilométernél messzebb található, a program keretében a minimálbér 70 százalékáig, 180 ezer forintig albérleti támogatás igényelhető. Hatvan kilométeres távolságon belül pedig 10 kilométerenként 10 ezer forintos útiköltség támogatást biztosítanak – ismertette az államtitkár.

Czomba Sándor a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában elmondta, hogy a program elemei között piacképes tudást biztosító képzési támogatás is szerepel. A kormány tervei szerint a 200 milliárd forintos program 2024 és 2029 között mintegy 84 ezer fiatal munkához jutását segítheti. Ezen belül 60-70 ezren bértámogatásban és 25-30 ezren képzésben részesülhetnek – mondta.

Az államtitkár fontosnak nevezte, hogy a mintegy 23 500, 25 év alatti regisztrált álláskereső fiatal minél hamarabb munkaerőpiaci tapasztalatot szerezhessen.

Hozzátette: a regisztrált álláskeresők száma mintegy 240 ezer, ezen felül a passzív inaktívak száma eléri a 60 ezret, és a kormány ennek a csoportnak a munkaerőpiacra történő bevonását is támogatni kívánja. A tervek szerint az Ifjúsági Garancia Plusz programhoz hasonló támogatás indul a 30 év felettieket célozva – fogalmazott.

Forrás: hrportal.hu / MTI
Fotó: MTI/Lakatos Péter

1848 pilléreire kell építeni a magyar szabadságot

„Az 1848-asok megtették azt, ami előttünk is áll. Ők az akkori történelmi helyzetben megépíthették a saját honvédségüket” – fogalmazott Szalay-Bobrovniczky Kristóf a Honvédelmi Minisztérium 1848-49-es forradalom és szabadságharc évfordulója alkalmából megrendezett ünnepségén. A honvédelmi miniszter elmondta, a történészek számára is érthetetlen módon sikerült rövid idő alatt egy harcoló erőt felépíteni. Mint jelezte, a veszélyek korában szükséges a honvédség megújítása.

„A szomszédunkban háború dúl, a Közel-Kelet lángra lobbant, és nem tudjuk, hogy milyen irányba haladunk, ezért építkeznünk kell. Erre reagálva a magyar kormány is megteremtette a feltételeket, mivel a védelmi kiadások összege elérte a két százalékot, ami biztosítja az építkezés folytatását” – tette hozzá.

A tárcavezető jelezte, hogy jó és sikeres programjai vannak a honvédségnek, ami alapjaiban változtatta meg a toborzás rendszerét. Kiemelte, hogy szakítva a NATO-országok gyakorlatával, missziós hadsereg felépítése helyett a területvédelem került a középpontba. Felhívta a figyelmet, hogy elindult a védelmi ipar felépítése is. A békeidőben kialakult szervezeti állapotot átalakítjuk egy ütőképes, jól fegyverzett haderő irányába – szögezte le.

Szalay-Bobrovniczky Kristóf elmondta, hogy 1848 pilléreire kell építeni most is a magyar szabadságot. Szót ejtett arról, hogy a magyar fiatalok lelkesedésére – ahogy 1848-ban – szükség van most. Leszögezte, a jövő a szabad nemzeteké, nem pedig hatalmi vagy üzleti érdekeket szolgáló birodalmaké. Mint mondta, jelentős bővülésen ment keresztül a honvédelmi kiállítás, ami azért készült el, hogy a fiatalokhoz közel helyezve mutassa meg azt az izgalmas világot, ami a honvédség számára a mindennapokat jelenti. A miniszter megköszönte mindenkinek a munkáját, amit a honvédség erősítése érdekében tett, továbbá gratulált azoknak, akik az ünnepségen kitüntetésben részesültek, valamint megnyitotta a honvédség megújult és kibővült, modern eszközeit is bemutató kiállítását.

Forrás: magyarnemzet.hu
Fotó: Mirkó István

A köztársasági elnök kitűzte a választások időpontját

Sulyok Tamás köztársasági elnök kedden alaptörvényi kötelességének eleget téve kitűzte az Európai Parlament magyarországi képviselőinek választását, valamint a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek általános választását – olvasható a Sándor-palota honlapján.

Az első alkalommal egy időben tartott választásokra 2024. június 9-én kerül sor.

Forrás: magyarhirlap.hu
Fotó: MH archív/Hegedüs Róbert

A családok támogatásán keresztül lehet erős országot építeni


A család áll a kormány politikájának középpontjában, mert a családok támogatásán keresztül lehet erős országot létrehozni – mondta Tuzson Bence igazságügyi miniszter kedden Fóton, a Boglárka bölcsőde új épületének átadásán.

Tuzson Bence, aki a térség fideszes országgyűlési képviselője is, úgy fogalmazott: közösséget úgy lehet igazán építeni, „ha a legkisebbeket segítjük, hiszen rajtuk keresztül a családokat segítjük”. A családok megerősítésével pedig erős közösség, erős város jöhet létre.

A miniszter elmondta: 2014-től 300 új bölcsődei férőhely jött létre a választókerületben. Országosan 2790 a bölcsődék száma, a 63 ezer férőhely pedig a duplája annak, mint ami 2010-ben volt. Fóton jelentős fejlődés ment végbe az utóbbi időszakban.

Tuzson Bence szerint sok minden múlik azon, hogy helyben megvannak-e az elképzelések, az erő, az akarat arra, hogy fejlesszék a települést, mint Fóton.

A politikus a nevelők munkáját megköszönve hangsúlyozta: szükség van a gyermekekkel foglalkozók elkötelezettségére is, „hiszen ez nem egy foglalkozás, ez sokkal több annál. Gyerekekkel csak úgy lehet foglalkozni, ha valaki ezt szívvel-lélekkel csinálja”.

Forrás: origo.hu
Fotó: origo.hu

Dolgozni kell rajta, hogy a döntéshozatalban minél több nő vegyen részt


A „láthatatlan” munka nagyobb megbecsülésére van szükség – mondta a Kulturális és Innovációs Minisztérium családügyekért felelős helyettes államtitkára pénteken Budapesten, a Fiatal Családosok Klubja (Ficsak), a Magyar Női Unió és a Mindennapok Női Szemmel Egyesület közös nőnapi konferenciáján.

Beneda Attila az Európa változik, a nő örök – az európai nők helyzete című rendezvényen úgy fogalmazott, a „láthatatlan” munkáról érdemtelenül kevés szó esik, pedig ezt nagyrészt a nők végzik.

Ezért is lesz fontos téma a magyar európai uniós elnökség során az emberek, kiemelten a nők mentális egészségének megőrzése, amely nélkül elképzelhetetlen vagy legalábbis sokkal nehezebb lenne az áldozatvállalásuk – mondta a helyettes államtitkár.

Beneda Attila azt is mondta, hogy a nők számára talán a legnagyobb kihívás a mai világban a munka-család egyensúly megtalálása, ezért a kormány igyekszik tenni ennek elősegítésére, például a bölcsődei rendszer fejlesztésével, a gyed extra, a diplomás gyed és a négygyerekes nők szja-mentességének bevezetésével.

A helyettes államtitkár a „láthatatlan” munka mellett megemlítette a nők és férfiak fizetése közötti különbséget is, amely szerinte szintén olyan probléma, amelynek megoldásáért még dolgozni kell, hiszen „ugyanazért a munkáért ugyanaz a fizetés jár”.

Beneda Attila kiemelte, a kormány legfontosabb szerepe mindenekelőtt az, hogy segítse a nők szabad döntését az életüket illetően.

Simicskó István, a KDNP parlamenti frakcióvezetője arról beszélt, hogy az évszázadok során mennyit változott a nők helyzete. Felidézte a nők szavazati jogának megadását, az oktatásban és munkaerőpiacon való egyre nagyobb számú részvételét, a családtámogatási intézkedéseket. Elmondta ugyanakkor, hogy a nők a döntéshozatalban még alulreprezentáltak, és dolgozni kell rajta, hogy bővüljön a számuk.

A teljes cikk a linkre kattintva olvasható:
https://gondola.hu/…/152661-Nonapi_konferencia…

Forrás: gondola.hu
Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt

Az Európai Unió folyamatosan veszít versenyképességéből


Nagy Márton  nemzetgazdasági miniszter Brüsszelben járt, ahol a versenyjogi, belső piaci és a fenntartható növekedéshez kapcsolódó kérdéskörök mellett a turisztikai ágazat helyzetét is áttekintették.

A 2030-ig tartó időszakban a cél a versenyképesség fokozása, melynek három kulcseleme van: a kettős – zöld- és digitális – átállás sikeres megvalósítása, a nyitás nyugati és keleti piacok irányában egyaránt, valamint a bürokratikus terhek folyamatos csökkentése – mondta Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter az Európai Unió (EU) Versenyképességi Tanácsának formális ülésén Brüsszelben.

Az Európai Unió évtizedek óta folyamatosan veszít versenyképességéből a globális versenytársakkal szemben – emelte ki a tárcavezető. Ez a folyamat az elmúlt években tovább gyorsult az elszabaduló energiaárak, a válsághelyzetek gazdasági és kereskedelmi következményei, valamint az USA és Kína protekcionista intézkedései miatt. Hozzátette, a túlszabályozás kockázata is magas az unióban.

A hosszú távú kihívásokra megfelelő válaszokat kell találni annak érdekében, hogy érdemben csökkenjen az EU és globális versenytársai közötti növekedési és innovációs szakadék.

A teljes cikk a linkre kattintva olvasható:
https://www.vg.hu/…/nagy-marton-az-europai-unio…

Forrás: vg.hu
Fotó: Bruzák Noémi

Új tanácsadó szervezet alakult Orbán Balázs elnökletével

Megalakult a stratégiai tanácsadó testület – közölte a Kormányzati Tájékoztatási Központ (KTK). A testület célja, hogy elemzésekkel és tanácsokkal segítse a kormány és a miniszterelnök munkáját a kormányzás egyes területeinek stratégiai szempontból történő áttekintésével, különös tekintettel a kormányzati működés szuverenitási, társadalmi, gazdasági, biztonsági, kulturális és egyéb kockázatokkal szembeni ellenálló képességére.

A közleményben azt írták: a veszélyek korában Magyarország békéjének és biztonságának erősítése, valamint a magyar emberek életfeltételeinek javítása a kormány legfontosabb célkitűzése. Ennek a munkának a támogatásáért született döntés a kormány mellett állandó jelleggel működő stratégiai tanácsadó testület megalakításáról.

A testület elnöke Orbán Balázs, a miniszterelnök politikai igazgatója. A testület működésével összefüggő feladatok ellátásáról a Miniszterelnöki Kabinetiroda szervezeti keretei között működő titkárság gondoskodik, amelyet a miniszterelnök politikai igazgatója irányít. A testület többi tagját a miniszterelnök kérte fel hétfőn.

A tanácsadó szervezet 2024. március 14-i dátummal, az alábbi tagokkal kezdi meg működését:

– Bakondi György, a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója;
– Kovács Árpád mérnök, közgazdász, 1997 és 2009 között az Állami Számvevőszék elnöke, a Költségvetési Tanács volt elnöke;
– Kovács József nemzeti információs államtitkár;
– Maróth Miklós, a miniszterelnök tanácsadója a tudománypolitika tárgykörét érintő kérdésekben;
– Papp Károly polgári nemzetbiztonsági szolgálatokat felügyelő államtitkár;
– Stumpf István alkotmányjogász, politológus, egyetemi tanár.

A teljes cikk a linkre kattintva olvasható:
https://pestisracok.hu/kovacs-arpad-bakondi-orban-balazs…/

Forrás: pestisracok.hu / MTI
Fotó: MTI/Hegedüs Róbert

Orbán Viktor eligazítást tartott az éves nagyköveti értekezleten

A világban végbemenő változásokról, a magyar külpolitika stratégiai irányairól beszélt Orbán Viktor miniszterelnök a Külgazdasági és Külügyminisztériumban a szokásos éves nagyköveti értekezleten kedden délelőtt.

Megszűnt a Nyugat hegemóniája, ezt ma már senki sem vitatja, adatokkal jól alátámasztható – mondta Orbán Viktor, hozzátéve: új világrend van kialakulóban, folyamatosan értékelni, elemezni kell a helyzetet. Láthatóan a világgazdaságot geopolitikai blokkokra akarják szétszakítani, és óriási nyomást helyeznek azokra az államokra, így Magyarországra is, amelyek a szuverenista álláspontot képviselik – folytatta a kormányfő.

Egy blokkba betagozódva nagyon szűk a mozgástér, ezért Magyarországnak az európai uniós és a NATO-tagság érdekében áll ugyan, a blokkosodás azonban nem. Emiatt erősíteni fogjuk szövetségünket a többi szuverenista országgal – jelezte.

A magyar nagykövetek feladata az, hogy vitathatatlan gazdasági tényekkel bemutassák a világban, mitől sikeres Magyarország, nem pedig az, hogy magyarázkodjanak a politikai különbözőségünk miatt – hangoztatta Orbán Viktor.

Forrás: magyarhirlap.hu
Fotó: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Benko Vivien Cher