Korábban sosem látott felvételeket is bemutat az a kiállítás, amely a magyar származású fotográfus, Robert Capa 1948-as budapesti látogatásán készült képeiből válogat. Capa hazatérése egyszerre visszatérés rég nem látott hazájába, és a kívülálló sztoikus nézőpontja, amely hasonló erővel bír, mint a frontvonalban készült, legendás képei.

„A legprofibb amerikai turisták külföldi tudósítónak nevezik magukat és ha az Egyesült Államok területén kívül születtek, kedvenc témájuk a visszatérés. Én Budapestre tértem vissza, mert történetesen ott születtem, és mert a hely csak egy rövid szezonra tette lehetővé a visszatérést” – írta Robert Capa 1952-ben.

Az említett rövid szezon, amit Magyarország a riporter visszatérésére lehetővé tett, 1948. szeptember elejétől október közepéig tartott, a látogatásról szóló képes beszámoló pedig az amerikai Holiday magazin 1949. novemberi számában Budapesti beszélgetés címmel jelent meg. A második világháború után indult, utazással és luxusélettel foglalkozó, színes havilap elképzelt olvasóinak Capa több szórakoztató tudósítást is írt európai turistaparadicsomokról, a Budapesti beszélgetés azonban kivétel a fotóriporter gazdagoknak szánt könnyed írásai között. Az ok pedig az, hogy az írás, no és persze a fotográfiák az egykori Friedmann Endre saját, a harmincas években elhagyott szülőföldjéről és a visszatérés képtelenségéről is mesélnek.

A nyughatatlan humanista, aki a spanyol polgárháborúban, a második világháborúban, Kínában és Vietnámban készült háborús riportfotóival örökké beírta magát a fotótörténelembe, és aki legendássá vált mondása szerint azt vallotta: „ha nem elég jók a képeid, nem vagy elég közel”, 1948-ban életében utoljára járt Budapesten – azaz a legközelebb a gyökereihez. Felmerülhet bennünk a kérdés: milyen érzés lehetett visszatérni abba a városba, amelyet tizenhét évvel korábban elhagyott, és vajon mindazok után, amiken keresztül ment ebben az időszakban, mennyire tudott hozzá kapcsolódni?

A teljes cikk a linkre kattintva olvasható:
https://kultura.hu/robert-capa-ismeros-idegenkent-tert-vissza-magyarorszagra/

A 4iG edukációs eseményén az AI szerepét vizsgálták a gyereknevelésben, egy mesterséges intelligenciával készült mesével kapcsolatban. A szakértők szerint az AI nemcsak technológia, hanem kreatív eszköz is, amely formálja a gyerekek gondolkodását és tanulását. Kiemelték a szülői minta, a tudatos kísérés és az egyensúly fontosságát a digitáliseszköz-használatban. Abban egyetértettek, hogy az AI lehetőség, de csak kritikus és felelős használattal válhat valódi értékké.

A 4iG szerdán tartotta a Szülőnek lenni az AI világában című edukációs eseményét, ahol bemutatták a gyereknapi rajzpályázatukra beérkezett alkotásokból mesterséges intelligencia segítségével elkészített Kapcsolatmentők című mesefilmet. A projekt megmutatta, hogy az AI nemcsak technológia, hanem kreatív, értékteremtő eszköz is lehet, amely összekapcsolja a gyerekeket, a szülőket és a digitális világot. Ezután Steigervald Krisztián generációkutató tartott előadást a generációs különbségekről, majd kerekasztal-beszélgetésen több szakember is eszmét cserélt az AI által felvetett új kérdésekről.

„Hogyan jelenik meg a gyerekek mindennapjaiban? Hol van a tiltás és hol a tudatos kísérés szerepe? Milyen generációs és pedagógiai hatásai lehetnek?” – ezekre a kérdésekre kereste a választ Beszédes Henrietta, a Boldog Gyerek blog alapítója, gyereknevelési specialista; Flakstad Emőke, társadalmi kapcsolatokért felelős vezető, 4iG Csoport; Fegyverneki Gergő, digitálispedagógia-szakértő; Sipka Bence, pszichológus, ember-technológia kapcsolati szakértő.

A teljes cikk a linkre kattintva olvasható:
https://index.hu/techtud/2026/04/26/4ig-mesterseges-intelligencia-ai-oktatas-edukacio-steigervald-krisztian-konferencia/?token=58e979349af4199b6504406370df3092

Megnyílt a 61. Nemzetközi Velencei Képzőművészeti Biennálé magyar pavilonja, amely Koronczi Endre Pneuma Cosmic (Kozmikus lehelet) című kiállítását mutatja be. A tárlatot május 9-től láthatja a közönség.

A magyar pavilon kiállításának alapja egy fiktív kutatás, amely a világ egészét kitöltő légmozgás megjelenési formáit tárja a közönség elé. A három installációból álló műegyüttes a légáramlás reprezentációjának művészeti lehetőségeit vizsgálja, miközben párhuzamot állít a fizikai jelenség és az anyagtalan szellemi világ közé.

A Pneuma Cosmic empirikus megfigyelésen alapuló, közel 20 évnyi gyűjtés és megfigyelés tárháza, ahol a feladvány a láthatatlan erő vizualizációja. Egy „leheletmúzeumba” lépünk be, amelynek tárgya „a lehelet, a légzés, a pneuma” – mondta Fabényi Júlia, a Ludwig Múzeum igazgatója, a biennálé nemzeti biztosa a pavilon szerdai megnyitóján.

Az igazgató beszélt arról is, hogy idén tíz éve, hogy a Ludwig Múzeumhoz tartozik a biennálé magyar részvételének biztosítása. Kiemelte a biennálé irodát vezető Boros Géza művészettörténész, Bálványos Anna muzeológus és Lakó Zsigmond, a pavilon koordinátora elkötelezett munkáját, amelynek köszönhető, hogy a projektek kivitelezése, szellemi és fizikai megvalósítása mindvégig autonóm és elismerésre méltó maradt.

Vincze Máté, a Kulturális és Innovációs Minisztérium közgyűjteményekért és kulturális fejlesztésekért felelős helyettes államtitkára úgy fogalmazott: a lélegzetet, a lelassulást nagyon nehéz bemutatni, a művésznek és a kurátornak három különleges technikával mégis sikerült egy nagyon látványos és beszédes formában.

Felidézte, hogy az idén In Minor Keys címmel meghirdetett biennálé a lelassulást és a befelé figyelést helyezi a középpontba, „hiszen egy mély lélegzettel uralni tudjuk önmagunkat, a körülöttünk lévő világot és a saját lelkünket is”.

A teljes cikk a linkre kattintva olvasható:
https://infostart.hu/kultura/2026/05/06/kozmikus-lehelet-megnyilt-a-velencei-biennale-magyar-pavilonja-kepek

Az üzenet világos: minden történeti épület egyformán jelentős, bármi volt is egykor a funkciója, és bárhol van is a Kárpát-medencében.

Reprezentatív kiállítású építészeti, műemlékes, múltat összegző kötetként született meg A megújulás kora. A múltba visszatérés semmiképpen nem a küllemre vonatkozik: az impozáns könyvet már csupán a rengeteg fotó miatt érdemes alaposan átlapozni, és azért is, mert a fogyaszthatóságon innen maradó kísérőszövegekkel egységet alkotva kiderül belőle: a közös örökségünk átgondolt védelmének kormányoktól független, össznemzeti ügynek kell lennie. Minden időben és rendszerben, nem félve attól sem, ha a téma, jelen esetben az épített környezetünk védelme, társadalmi viták kereszttüzébe kerül – csak lehetőleg szakmai és ne politikai-indulati alapon folyjanak.

A megújulás kora készítői viszont nem arra vállalkoztak, hogy utólag igazságot tegyenek bármely fronton. Egyszerűen azt vették számba, hogy a magyar műemlékállomány 1945 utáni, évtizedeken át tartó, gondatlanságból adódó vagy szándékolt pusztulását­-pusztítását hogyan sikerült megfékezni a huszonnegyedik órában. Legyen szó a legnagyobb és ezért a figyelemnek, kritikáknak is leginkább kitett gigaberuhá­zásokról (Várkert Bazár, Magyar Állami Operaház, a Nemzeti kastély- és várprogram állomásai) vagy a munkálatok volumenét tekintve legkisebbekről, így sok más mellett az apró falusi parasztházak újraélesztéséről a Teleki László Alapítvány által indított és koordinált Népi építészeti programban.

Az üzenet világos: minden történeti épület egyformán jelentős, bármi volt is egykor a funkciója, és bárhol van is a Kárpát-medencében. Nem feltétlenül a fizikai megfoghatóságuk okán, hanem mert ha elvesznek, a falak között őrzött történetek is örökre elfelejtődnek. A tájegységi bontásban – a Dunántúltól a fővároson át Kárpátaljáig és Erdélyig – elénk tárt, közel négyszáz megőrzött-megújított építmény ráadásul egyfajta, a terjedelmi korlátok miatt természetszerűleg hiányos tükör is. A történelmi Magyarország etnikai és felekezeti sokszínűsége különösen a templomok esetében szembetűnő, amelyek között megtalálható sváb evangélikus, magyar katolikus és református, magyar ajkú ruszin görögkatolikus, szerb ortodox, székely unitárius és több zsinagóga is.

Az külön díjazandó, hogy az összeállítók figyeltek a „lazításra” is: a legnagyobb projektekhez köthető személyes reflexiók segítik megérteni az ügy fontosságát a laikusok számára is. A kapcsolódó, világosan tematizált honlapon pedig érdemes bárkinek szétnézni.

Idén május 18-án második alkalommal rendezik meg a Mental Liget Fórumot – a kapcsolódó kutatás szerint összefüggés mutatható ki a Városliget látogatása és a mentális jóllét között.

Egy új felmérés szerint a városi zöldterek használata, köztük a Városliget látogatása, összefüggést mutat a mentális jóllét különböző aspektusaival.

Az Inspira Research kutatási eredményeire építve a Városliget Zrt., a Három Királyfi, Három Királylány Alapítvány és a Magyar Zene Háza idén is megrendezi a Mental Liget Fórumot, a munkahelyi mentális egészség szakmai fórumát.

A május 18-ai eseményen több mint 20 programmal 40 előadó – többek között Pál Feri atya és Batiz András – részvételével járják körül a munkahelyi mentális egészség kérdéseit.

Az adatok rávilágítanak arra, hogy a Városligetet a budapestiek és a vidékről érkezők széles köre aktívan használja kikapcsolódásra. A vizsgálat alapján a park a látogatók számára fontos szerepet tölt be a mentális feltöltődésben és a szabadidő eltöltésében.

A Városliget példája rámutat arra, hogy a városi zöldterek a rekreáció mellett szerepet játszhatnak az egészségmegőrzésben is.

Az Inspira Research Kft. által készített, reprezentatív felmérés megerősíti, hogy a megújult Városliget mára Budapest leglátogatottabb és legfontosabb zöldterületévé vált.

Az elemzés rávilágít arra, hogy a budapestiek körében a Városliget a főváros leglátogatottabb parkja, és a válaszadók rendszeresen térnek vissza ide kikapcsolódni.

A teljes cikk a linkre kattintva olvasható:
https://magyarhirlap.hu/kultura/20260504-a-varosliget-lesz-egy-napra-a-mentalis-egeszseg-kozpontja

Százharminc éve, 1896. május 1-jén nyílt meg a millennium lázában égő Budapesten a Vígszínház, a nyitó előadáson Kozma Andor prológusa után Jókai Mór A Barangok, vagy a peoniai vojvoda című darabja került színre.

A kiegyezés után világvárossá vált, rohamosan fejlődő Budapesten az 1890-es évek elején három magyar nyelvű színház működött: az Astoriánál álló régi Nemzeti Színház, az Erzsébet körúti Népszínház (a későbbi, felrobbantott Nemzeti) és az Operaház. A polgárság ezek mellé saját igényeinek és ízlésének megfelelő színházat is akart, amihez a döntő lökést az adta, hogy a Gyapjú (ma Báthory) utcai utolsó német színház 1889 végén leégett, és a teátrum új, ingyen telket kért a fővárostól.

Ezen felháborodva Fekete József, a Magyar Salon szerkesztője és Silberstein-Ötvös Adolf színikritikus mozgalmat indított a német színjátszás kiszorítására, új kőszínház felépítésére. Először a mai Royal Szálló helyét foglalták le, de a később megalakult Vígszínház Egylet végül a kiépülő Nagykörúton, a Lipót (ma Szent István) körút északi oldalán, a Margit híd és a Nyugati pályaudvar között vásárolt telket. Itt sörkert állt, amelyet gőzmalmok, fatelepek, ócskapiacok és lebujok vettek körül, a telek mögötti mocsaras területen bűnözők is bujkáltak, a környék a korabeli lapok szerint még nem sokkal a színház megnyitása előtt is olyan volt, „mint egy amerikai gyarmatváros keletkezése első napjaiban”.

A színházépítés két mentora Keglevich István gróf, a Nemzeti Színház és az Opera korábbi intendánsa és Faludi Gábor színházi jegybizományos lett, akik az ötletadókat félreállítva kerültek a társaság élére. Az egylet politikai okokból évi húsz német előadást vállalt, emiatt viszont az Országgyűlés nem szavazta meg a várt kölcsönt. Ekkor Keglevich az arisztokráciát, Faludi a pénzvilág képviselőit nyerte meg az ügynek: három bank összesen 400 ezer, Faludi és Szécsi Ferenc 100-100 ezer forintot adott, további 600 ezret részvények kibocsátásával teremtettek elő.

A teljes cikk a linkre kattintva olvasható:
https://magyarhirlap.hu/kultura/20260429-szazharminc-eves-a-vigszinhaz

Márai Sándor eredetileg 1942-ben megjelent regénye, A gyertyák csonkig égnek szerzője halála után jókora nemzetközi sikert aratott – angol nyelvű színpadi változatát 2006-ban mutatták be Londonban, Jeremy Irons főszereplésével, Embers (Parázs) címmel.

A könyv nem csak a színházi szakma képviselőinek figyelmét keltette fel: az egyebek mellett a Száll a kakukk fészkére, a Hair, vagy az Amadeus című filmeket rendező Milos Forman szeretett volna drámát forgatni belőle, Sean Connery és Klaus Maria Brandauer főszereplésével. A projekt – Connery visszalépése és egyéb nehézségek miatt – meghiúsult, de most, két évtizednyi bizonytalanság után végre megvalósul: a Mephistóért 1982-ben Oscar-díjat kapott Szabó István rendez belőle filmet, Ralph Fiennes és Viggo Mortensen főszereplésével.

A producer a Hunyadi-sorozatot tető alá hozó Robert Lantos, a forgatókönyvet az említett színpadi változatot készítő Christopher Hampton írta, aki olyan filmek szövegkönyvét jegyzi, mint például a Veszedelmes viszonyok.

A kanadai–magyar koprodukció forgatása már meg is kezdődött Budapesten. A 10,8 milliárd forintnak megfelelő összegből készülő film költségvetésébe a hazai partner, az MTVA közel 5 milliárd forinttal szállt be.

Forrás: demokrata.hu
Fotó: Mike Ramsey

Pontosan negyven évvel ezelőtt, 1986. április 26-án következett be a csernobili atomerőmű 4-es blokkjának robbanása, amely a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (IAEA) és az ENSZ Sugárzásügyi Tudományos Bizottságának (UNSCEAR) hivatalos jelentései szerint a történelem legpusztítóbb nukleáris balesete volt. A jubileum alkalmából a nemzetközi tudományos közösség és a történészek újraértékelik a tragédia hosszútávú egészségügyi, környezeti következményeit, valamint a Szovjetunió felbomlásához vezető belpolitikai hatásokat.

A katasztrófa egy biztonsági kísérlet során történt a ma Ukrajnához, az akkori Ukrán Szovjet Szocialista Köztársasághoz tartozó Pripjaty városa mellett. Az Anatolij Gyatlov helyettes főmérnök, valamint Alekszandr Akimov és Leonyid Toptunov operátorok által irányított éjszakai műszak idején a reaktor teljesítménye a reaktorméregként ható xenon-135 izotóp felszaporodása miatt kritikusan lecsökkent.

A személyzet a teljesítmény növelése érdekében a legtöbb szabályozórudat kihúzta, kikapcsolva a vészhelyzeti hűtőrendszert. Amikor az instabil állapot miatt végül aktiválták a vészleállító gombot, a grafithegyű rudak beeresztése a reaktor sajátos – RBMK típusú – tervezési hibája miatt hirtelen, kontrollálhatatlan teljesítményugrást idézett elő. Az ezt követő gőzrobbanások megsemmisítették a reaktorépületet, a nyitott mag pedig kigyulladt.

A robbanás helyszínére elsőként kiérkező tűzoltók védőfelszerelés és megfelelő sugárzásmérő műszerek nélkül próbálták megfékezni a lángokat. A rendkívül magas sugárterhelés miatt a helyszínen dolgozók közül 134-en kaptak akut sugárfertőzést, akik közül 28-an három hónapon belül életüket vesztették a sugárzás következtében. Az erőműtől alig három kilométerre fekvő, 49 ezer fős Pripjaty városának evakuálását a szovjet vezetés csak mintegy 36 órával a baleset után, április 27-én délután kezdte meg az állami bizottság utasítására.

A teljes cikk a linkre kattintva olvasható:
https://mult-kor.hu/negyven-eve-tortent-a-tortenelem-legsulyosabb-nuklearis-katasztrofaja-20260426

Országszerte változatos programokat rendeznek április 22-én szerdán a Föld napja alkalmából, köztük nemzetközi szakmai konferenciával, szemétszedéssel, élőnövényes installációval és könyvbemutatóval.

A Föld napja elnevezésű környezetvédelmi akciónap – társadalmi kezdeményezésként – 1970-ben indult el az Amerikai Egyesült Államokból, amikor Denis Hayes egyetemista kezdeményezésére 25 millió amerikai emelte fel szavát a talajt és a vizeket mérgező hulladéklerakók, a szennyező ipari üzemek, a levegőt szennyező gépjárműforgalom, a természeti értékek fokozatos eltűnése ellen.

Az eltelt évtizedekben a mozgalom világméretűvé szélesedett: különféle figyelemfelkeltő programokat rendeznek a tudatosabb környezetvédelem érdekében.

Az ENSZ 2009-ben április 22-ét az anyaföld nemzetközi napjává nyilvánította. A közgyűlés 2009-ben felhívta minden tagországát, nemzetközi, regionális szervezetét, a civil társadalmat és szervezeteket, hogy tartsák meg és népszerűsítsék megfelelő módon az anyaföld nemzetközi napját.

Magyarországon a Föld napja alkalmából 1990 óta civil szervezetek, a Föld Napja Alapítvány és önkormányzatok kezdeményezésére évről évre egyre többen vesznek részt szemétgyűjtési akciókon: kitakarítják az erdőket, vízpartokat, mezőket és a települések környékét, fát ültetnek, környezeti vetélkedőt tartanak. E naphoz kapcsolódva Pro Natura díjjal, emlékplakettel ismerik el a természetvédelem kiemelkedő szakembereit.

A környezetvédők a Föld napja alkalmából felhívják a figyelmet, hogy a bolygóért, saját jövőjéért minden ember tehet valamit otthon vagy munkahelyén, szűkebb vagy tágabb környezetében. A Föld napja alkalmat ad arra, hogy mindenki mérlegelje: kíméletesen bánik-e környezetével, és mit tesz azért, hogy a természet és benne az ember egészségesebben éljen.

A teljes cikk a linkre kattintva olvasható:
https://infostart.hu/eletmod/2026/04/22/nagy-nap-a-mai-a-foldnek#

A szabadság bástyájaként született újjá Budapest leggyűlöltebb épülete, a város katonai sakkban tartására épült Citadella, az egykori „Gellért-hegyi Bastille”. A hosszú éveken át romosan álló erőd falait megnyitották, benne pedig egy új, több mint 6000 négyzetméteres közparkot, új kilátóteraszokat, valamint egy, a magyarság szabadságküzdelmeit bemutató látványos kiállítást hoztak létre.

Ami ma a szabadság bástyája, az sokáig Budapest, ha nem egész Magyarország egyik leggyűlöltebb épülete volt. Merthogy az 1848–1849-es szabadságharc után az osztrák haditanács javaslatára – Emanuel Zitta osztrák hadmérnök tervei alapján – épített Citadella célja kettős volt: védelem a külső ellenség ellen, illetve még fontosabb, hogy „onnan a rebellis Pestet ágyútűz alatt tarthassák”.

A méreteiben impozáns erődítmény – az épület maga 220 méter hosszú és 46-60 méter széles, falai 4 méter vastagságúak és 12-16 méter magasak – tényleges hadászati szerepet ugyan sohasem töltött be, ám a csendes nemzeti ellenállás éveiben az elnyomás jelképévé vált. Így aztán nem meglepő, hogy amikor 1899-ben az utolsó császári katona is elhagyta a Gellért-hegy Bastille-jának is nevezett erődöt, azonnal szóba került a lebontása, amit végül csak a pénzhiány akadályozott meg. A XIX. század végén kiürített, funkció nélkül maradt Citadella így előbb a bűnözők tanyája lett, majd szükséglakásokat alakítottak ki benne. A II. világháború alatt légvédelmi bázis, illetve sebesültellátó központ volt, később laktanya, szálloda és étterem is működött a falai között, ám valódi funkcióját nem találta meg. És bár az UNESCO 1987-ben a Gellért-heggyel együtt a világörökség részévé nyilvánította, szép lassan az enyészeté lett, olyannyira, hogy 2014-ben életveszélyessé nyilvánították.

A teljes cikk a linkre kattintva olvasható:
https://demokrata.hu/kultura/a-nemzet-zarandokhelye-1165630/